• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A japán miniszterelnök kínai és japán fiatalokkal találkozott
2018-07-18 10:17:05
CRI

A kínai Xinhua hírügynökség jelentése szerint Abe Sinzó japán miniszterelnök július 17-én Japánban kínai és japán fiatalokkal találkozott. A fiatalok az idei és a korábbi Kínai–japán kis nagykövetek című esemény résztvevői voltak. A japán miniszterelnök kifejtette, reméli, hogy a kínai és a japán kis nagykövetek ezen az eseményen keresztül elmélyítik a barátságot, aminek révén a két ország népe jobban megismeri egymást.

Idén van a kínai–japán béke és barátság szerződés aláírásának 40. évfordulója, ugyanakkor a Kínai–japán kis nagykövetek című program létrehozásának 10. évfordulója. Ebből az alkalomból a korábbi programokon részt vett sok fiatal gyűlt össze Tokióban és különleges eseményen vesznek részt. Abe Sinzó japán miniszterelnök elmondta, hogy a két ország kormányközi kapcsolatai mellett a fiatalok közötti kapcsolatok és barátság fejlődése is nagyon fontos. A fiatalok jelentik a két ország jövőjét.

Kína japán nagykövetségén 17-én este díszvacsorát adtak és különleges eseményt rendeztek. Cheng Yonghua Kína japán nagykövete beszédet tartott, amelyben kifejtette, hogy a kínai és a japán fiatalok közötti kapcsolatok fontos részét képezik a kétoldalú kapcsolatoknak, az elmúlt 10 évben több mint 1200 kínai és japán középiskolás diák vett részt a programban, ők jobban megismerték egymást, és növelték a kínai–japán hagyományos barátságot is.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China