• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Li Keqiang ülést tartott Nyugat-Kína fejlesztéséről
2018-08-24 09:56:19
CRI

Li Keqiang, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának állandó tagja, miniszterelnök, egyben a kínai Államtanács nyugati területek fejlesztési csoportjának vezetője az augusztus 21-re összehívott ülésén mutatta be a legfrissebb terveket.

Li Keqiang az ülésen elmondta, hogy a KKP 18. kongresszusa óta a KKP KB vezetésével jelentős eredményeket értek el a nyugati területek gazdasági és társadalmi fejlesztésében, ami fontos szerepet játszik a kínai gazdaság fejlődésében is. Jelenleg nemcsak belföldön, hanem külföldön is változások tapasztalhatók, ezért is szükséges, hogy a reform és nyitás politika végrehajtásával, valamint az innovációval még több reformot valósítsanak meg a nyugat-kínai területeken. Ennek köszönhetően napról napra javulhat az emberek élete.

Li Keqiang beszélt arról is, hogy a jövőben Kína még határozottabban fogja támogatni Nyugat-Kína fejlődését, üdvözlik a magánbefektetéseket és lehetőséget biztosítanak arra, hogy a befektetők részt vegyenek a gazdaság fejlesztésében. A kínai miniszterelnök a környezetvédelmi ügyek jelentőségéről is beszélt.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China