• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Hatodik alkalommal ült össze a kínai-thaiföldi kereskedelmi vegyes bizottság
2018-08-27 16:02:29
CRI

A múlt pénteken Bangkokban tartották a kínai-thaiföldi kereskedelmi vegyes bizottság hatodik értekezletét. A két fél elsősorban a kereskedelemről és a befektetésekről egyeztetett, de beszéltek a mezőgazdaság, a tudomány, az űrtechnika, az idegenforgalom és a pénzügyek területét érintő együttműködések megerősítéséről is, hiszen az elmúlt időszakban ezeken a területeken eredményeket ért el. Az értekezletet követően több együttműködési egyezményt is aláírtak. A következőkben hallhatják a részleteket.

Peng Gang, a Kínai Kereskedelmi Minisztérium Ázsiai Főosztályának vezetője az értekezlet utáni sajtótájékoztatón a következőket mondta:

„Komoly megbeszélést folytattunk a két ország gazdasági fejlődési stratégiájának összekapcsolásáról valamint a kereskedelmi és befektetési együttműködések megerősítéséről. Egyeztettünk az infrastruktúra és digitális gazdaság lehetséges összekapcsolásáról, továbbá a mezőgazdaságot, a pénzügyeket és a helyi gazdasági fejlődést érintő együttműködések megerősítéséről. A találkozón kormányközi együttműködési egyezményeket írtunk alá."

Somkid Jatusripitak thaiföldi miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy kiemelkedően fontosnak tartja a kétoldalú kereskedelmi együttműködést. Országa hajlandó tanulni Kína fejlődési tapasztalataiból, egyúttal megerősíti a „keleti gazdasági folyosó" és „Övezet és Út" kezdeményezés összekapcsolását és igyekszik kedvező körülményeket biztosítani a kínai cégek thaiföldi befektetéseinek.

A Thaiföldön kidolgozott „Keleti gazdasági folyosó" program és „4.0 gazdasági stratégia" lényege az infrastrukturális beruházások megvalósítása és a digitális gazdaság építése. Az értekezleten részt vevő Sontirat Sontijirawong thaiföldi kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a „4.0 gazdasági stratégia" a magas hozzáadott-értékű gazdasági fejlődést szolgálja. Fontosnak tartja a mesterséges intelligenciát, az IoT-t, az Internet of Things, azaz a tárgyak internetét és az innováció-meghajtású gazdaságot. Ezen a területen Kína példamutató.

„Kína sikeres és példamutató a digitális gazdaságban. Shenzhen és Kanton az első számú városokhoz tartozik az e-kereskedelem területén és jelentős hatással van a szomszédos tartományok valamint Kína egészének gazdasági fejlődésére is. A thaiföldi kereskedelmi minisztériumnak már több együttműködése is volt kínai magáncégekkel az e-kereskedelem területén. Ezek a kínai társaságok egyebek közt abban segítették a thaiföldi kis- és közepes vállalatokat, hogy elősegítették számukra a mesterséges intelligencia, a big data és a felhő alapú szolgáltatások elsajátítását."

Sontirat kereskedelmi miniszter a következőket mondta:

„Thaiföld a jövőben több kínai várossal tervez kereskedelmi együttműködést kötni. A két ország szorosabb gazdasági partnere lehet egymásnak. Thaiföld versenyképes cégeket küld a novemberi, Sanghajban tartandó kínai nemzetközi importexpóra. A cégek kiválasztása már folyamatban van. "

Peng Gang, a Kínai Kereskedelmi Minisztérium Ázsiai Főosztályának vezetője elmondta, hogy az értekezleten elért megállapodásokat végre kell hajtani.

„A keleti gazdaság folyosó programhoz tartozó közutak, kikötők, ipari parkok és új ipari kerületek építésében Kína tapasztalt ország. Most az érintett kínai cégeknek megmutatták azokat a területeket, amelyek fejlesztésre szorulnak Thaiföldön. A kétoldalú együttműködést illetően a cégek a főszereplők, a kormány ösztönző szerepet játszik a projektben és segíti a platform kialakítását. A jövőben mind finanszírozási mind pedig politikai téren is erős támogatást nyújtunk."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China