• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Xi Jinping fontos beszédet tartott az Övezet és Út 5. évfordulója alkalmából
2018-08-27 20:08:55
CRI

A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottsága (KB) főtitkára, kínai államelnök, a KKP KB Katonai Bizottságának elnöke augusztus 27-én, Pekingben, a Népi Gyűlés Házában fontos beszédet mondott az Övezet és Út nemzetközi együttműködés végrehajtásának 5. évfordulója alkalmából megrendezett szemináriumon.

Xi Jinping a beszédében hangsúlyozta, hogy az Övezet és Út kezdeményezés végrehajtása illeszkedik a nemzetközi közösség irányítási rendszerének elveihez, bemutatja az emberi sorsközösség szellemét és új ötleteket ad a nemzetközi közösség irányítási rendszerének reformjához. Kitartunk a párbeszéd, a közös építkezés, az együttműködés, a kölcsönös előnyök és az egymástól való tanulás elvei mellett, hangsúlyozta Xi Jinping.

Xi Jinping arról is beszélt, hogy megerősítik a KKP vezetését az Övezet és Út stratégia végrehajtása során. Az államelnök ebben a feladatban a kínai helyi kormányzatok munkájára is számít, ami a párt és az egész ország érdeke is.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China