• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Xi Jinping levelet küldött a fiataloknak
2018-08-29 14:27:21
CRI

A kínai Xinhua hírügynökség jelentése szerint Xi Jinping kínai államelnök augusztus 28-án levélben köszöntötte azokat a fiatalokat, akik részt vesznek az Övezet és Út keretében megrendezett ifjúsági innovációs és örökségi fórumon. Xi Jinping államelnök levelében azt írta, hogy az ifjúság az állam jövője és bízik abban, hogy a fiatalok további erőfeszítéseket tesznek az emberiség fejlődése érdekében.

Xi Jinping elmondta, hogy öt évvel ezelőtt indította útjára az Övezet és Út kezdeményezést, az azóta eltelt időszakban a stratégia által érintett országok közös együttműködésének köszönhetően több jelentős eredményt értek el a felek. A fiatalok pedig nagyon fontos szerepet játszanak a kezdeményezés által életre hívott célok megvalósításában.

Xi Jinping levelében hangsúlyozta, hogy az Övezet és Út kezdeményezés hatására a kínai-afrikai együttműködések is élénkebben fejlődnek. A jövő hónapban, azaz szeptemberben tartják meg Kínai-afrikai együttműködési fórum soron következő éves csúcstalálkozóját Pekingben. Az eseményen a kjnai résztvevők az afrikai országok vezetőivel, küldötteivel tárgyalnak majd az újabb kínai-afrikai barátságos együttműködésekről. A kínai és az afrikai fiatalok elősegíthetik a kétoldalú barátság jövőbeni fejlődését. Reméli, hogy még több közös kapcsolódási pont lesz a két ország fiataljai között, és ez a generáció hozzájárul a két fél közötti hagyományosan jó barátság és a gazdasági együttműködések további fejlődéséhez.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China