• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Az Övezet és Út kezdeményezés élénkítette a spanyol kikötőket
2018-08-29 15:47:53
CRI

A kelet-spanyolországi Valencia kikötője az egyik legforgalmasabbnak számít a világon. A kikötő, megragadva az Övezet és Út kezdeményezés kínálta lehetőségeket, az utóbbi években csak úgy vonzotta a kínai befektetéseket és ezáltal még jobban élénkült a forgalma. A következőkben hallhatják a részleteket.

Valencia kikötőjénél egy tajvani teherhajó horgonyoz, folyamatosan pakolják az árukat, a hajóból ki és be egyaránt. Gustavo, az egyik helyi konténermóló cég vezérigazgatója azt mondja, hogy ez a teherhajó pár óra múlva már 15 ezer standard konténeres árut szállít majd a fedélzetén és Kína felé veszi az irányt. Várhatóan 30 nap múlva érkezik meg a kelet-kínai Qingdao és Sanghaj kikötőihez.

„A teherhajó innen indul útra, a Suezi-csatornán át érkezik Kínába. A szállított áruk nagy részét spanyol kerámia csempe adja, de vannak köztük mezőgazdasági termékek is, olívaolaj és különböző játékok."

A COSCO Shipping 2017 novemberében vásárolta meg a Noatum Ports spanyol kikötőcég részvényeinek 51 százalékát, így a Noatum Ports alá eső, a Valencia és Bilbao kikötőjében található két konténermóló, valamint a Madridban és Zaragozában lévő két áruszállítási pályaudvar is a kínai társaság rendelkezésében áll.

A ki - és berakodott áruk mennyisége szempontjából Valencia a legnagyobb kikötő a Földközi-tenger régiójában. Az egyre inkább növekvő árukereskedelem miatt a konténermóló kapacitása jelentősen eltér a valenciai kikötő fejlődésének igényeitől. Sun Kai, a Noatum Ports vezérigazgatója elmondta, hogy a móló jelenleg bővítés alatt áll, az átépítést követően jelentősen emelkedhet a móló kapacitása.

„A cégünk egészen pontosan 2.310 méter hosszú tengerpartvonalért felelős, most 3,5 millió konténeres áru be- és kirakodására vagyunk képesek, a móló átépítése után 4,2 milliót tudunk megmozgatni."

A COSCO Shipping a legnagyobb hajózási vállalatok egyike a világon, a tengeri áruszállítási vonala 160 ország vagy terület 1500 kikötőjét fedi le. A Noatum Ports spanyol cég felvásárlása fontos lépése az Övezet és Út kezdeményezés végrehajtásának. A spanyol fél szerint is kedvező a kínai befektetés és szívesen fogadja a win-win szituációt. Francesco Sanchez, Valencia kikötő hatóságának vezérigazgatója a következőket mondta:

„A COSCO Shipping kínai társaság a harmadik legnagyobb tengerhajózási cég a világon, pár év múlva valószínűleg a legnagyobb lesz a piacon. Ezért Valencia kikötője számára rendkívül fontos és hasznos, hogy egy ilyen nagy társasággal folytasson együttműködést."

Ezt bizonyítja, hogy a 2018 elején Valenciába érkezett kínai igazgatócsoport csak az idei év első hét hónapjában több mint 2 millió standard konténert kezelt, ami 13,2 százalékos bővülést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezenkívül egy hónap alatt új rekordot állítottak fel a szállított konténerek száma alapján.

A Noatum Ports alá tartozó észak-spanyol Bilbao konténermóló a gazdaságilag fontos baszk autonóm területen van. Erős a helyi kereskedelmi igény. Sun Kai, a Noatum Ports vezérigazgatója elmondta, hogy a tevékenységük magasabb színvonalon való végzése érdekében a jövőben még hatékonyabban kell kihasználniuk a móló kapacitását és a rendelkezésünkre álló két áruszállítási pályaudvart.

„Bilbao kikötője az egyetlen konténerkikötő Spanyolország északi részén. Ott a be- és kirakodott termékek majdnem 100 százalékát helyi áruk adják, a rengeteg helyi áru előállítása egy nagyon erős helyi fogyasztási képességet tükröz. A mólóbefektetők nagyon szeretik azokat a területeket, ahol magas a helyi áruk előállításának részaránya."

Ricardo Barkala, a bilbaoi kikötőhatóság elnöke kijelentette, hogy Bilbao számára nagyon fontosak a kínai befektetések, amelyek jelentősen emelhetik a helyi logisztikai tevékenység hatékonyságát, a be-és kirakodott konténerek számát és újabb tengerszállítási útvonalakat nyithat meg.

„Az egész világ számára, különösen a nemzetközi kereskedelem számára óriási lehetőség az Övezet és Út kezdeményezés. Amennyiben egy spanyol kikötő Ázsia és Európa közötti szállítási csomópont lesz, még több fejlődési lehetőséggel kell rendelkeznie."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China