• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kína támogatja az afrikai országok részvételét az Övezet és Út stratégia építésében
2018-09-03 15:36:10
CRI
Xi Jinping kínai államelnök is részt vett a kínai és afrikai államfők, üzleti és ipari képviselők számára megrendezett magas szintű párbeszéd valamint a 6. kínai-afrikai vállalkozói konferencia közös megnyitóján szeptember 3-án. A kínai államelnök a megnyitón előadást is tartott.

Xi Jinping elmondta, hogy a Kína és Afrika közötti szoros gazdasági kapcsolatok jelentős eredményeket hoztak az afrikai ipari környezet korszerűsítése és az infrastrukturális beruházások terén, de segítették a kereskedelmi és befektetési rendszerek egyszerűsítését valamint a szegénység csökkentését. „A Kína és Afrika közötti együttműködések eredményei az afrikai emberek javát szolgálják." - hangsúlyozta Xi Jinping.

A kínai államelnök szerint az afrikai lakosság a világ népességének egyhatod részét tesz ki, ezért az Afrikában élő valamennyi nép jóléte fontos része kell, hogy legyen az emberi sorsközösségnek.

Xi Jinping bejelentette, hogy Afrika fontos résztvevője az Övezet és Út kezdeményezés tovább építésének. Kína támogatja az afrikai országok részvételét az Övezet és Út építésében, és kész arra, hogy az egyenlőség és kölcsönös előnyök biztosítása mentén, tárgyalásos úton erősítse Afrikával az átfogó kapcsolatokat a politika, a kereskedelem, a pénzügy illetve a kulturális csere terén - a mondta Xi Jinping.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China