• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Gyorsan fejlődnek a Kína és Szerbia közötti kapcsolatok
2018-09-25 16:59:30
CRI
Kína és Szerbia jó barátai egymásnak, a két ország mindig támogatta a másik fél alapvető érdekeit, fejtette ki Wang Yi kínai külügyminiszter.

A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) jelentése szerint a kínai külügyminiszter szeptember 24-én New Yorkban részt vett az ENSZ Közgyűlésén, illetve találkozott Ivica Dačić szerb külügyminiszterrel is.

Wang Yi a találkozón elmondta, hogy 2016-ban Xi Jinping kínai államfő hivatalos látogatást tett Szerbiában. Kína és Szerbia átfogó stratégiai partnerségi kapcsolatokat építenek, aminek következtében a két ország közötti kétoldalú együttműködések sikeresen fejlődnek. Kína megbízható barátja Szerbiának, és kész arra, hogy továbbra is megerősítsék a cserekapcsolatokat és a koordinációkat a többoldalú ügyekben, tette hozzá a kínai külügyminiszter.

Szerbia nagyra értékeli a két ország, a két nép közötti barátságot, és kész továbbra is Kína európai jó barátja és fontos partnere lenni, közölte a találkozón Dačić.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China