• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A kínai miniszterelnök a kínai-hollandiai együttműködésekről beszélt
2018-10-15 14:37:37
CRI

A European Times címlapján közölt interjút Li Keqiang kínai miniszterelnökkel október 14-én. A kínai kormányfő az interjúban arról beszélt, hogy örömmel érkezett Hollandiába, kínai miniszterelnökként pedig ez az első hivatalos látogatása az országban. Már korábbról is jól ismeri ezt az országot. Több mint 20 évvel ezelőtt járt legelőször Hollandiában. Azóta pedig azt lehet látni, hogy a mezőgazdaság, az idegenforgalom és a logisztikai ipar rengeteget fejlődött az országban

Bár a kínai miniszterelnök az elmúlt években nem járt Hollandiában, nagy figyelemmel követte Hollandia fejlődését illetve a kínai-hollandiai kapcsolatok és együttműködések fejlődését. Nagyon örül annak, hogy az elmúlt években jól fejlődtek Kína és Hollandia közötti kétoldalú kapcsolatok. 2014-ben Xi Jinping kínai államelnök sikeres látogatást tett Hollandiában és ezzel megerősödtek az együttműködési és partneri kapcsolatok a két ország között. Az idei évben a holland király és a miniszterelnök két hónapon belül egymás után tett látogatást Kínában. A kínai kormányfő bízik abban, hogy a látogatásoknak köszönhetően jobban haladnak majd a két ország közötti kapcsolatok és együttműködések.

A kínai miniszterelnök szerint az elmúlt 40 évben a reform és nyitás politika végrehajtásával sok kihívás és veszély jelent meg Kína előtt, de Kína soha sem változik, és ezzel jelentős eredményeket szereztek. Jelenleg az Övezet és Út kezdeményezést hirdette meg a kínai kormány, és reményi szerint ez egy újabb lehetőséget ad a két ország közötti együttműködéseknek. Kína a jövőben egy nyitottabb piacot biztosítana a hollandiai befektetőknek.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China