• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Milyen utat választ Kína? Xi elnök válasza következik a kérdésre
2018-10-22 16:30:04
CRI
Xi Jinping kínai államelnök mindig képes egyszerűen és pontosan kifejtenie gondolatait az előadásaiban, beszédeiben. Xi beszédeiből most összeállítottunk egy sorozatot, amelyek a reform és nyitás politikájával kapcsolatosak. Ez az első szám: „Milyen utat választ Kína? Xi elnök válasza következik:"

2015 októberében Xi Jinping a City of Londonban tartott előadásában reagált a külföldiek Kína útját érintő figyelmeztetésekre. A kínai államelnök azt mondta: „A kínai nép olyan úton halad, amelyet a történelmük döntött meg. Ugyanakkor a sors eltéríthet erről az útról. Egy ország, egy nemzet csak akkor tudja megvalósítani a fejlődési célját, amikor megtalálja a saját adottságainak megfelelő utat. A reform és nyitás politika bevezetése óta eltelt 37 év során Kína átlagosan évi 10 százalékos növekedési rátával folyamatosan a világ második legnagyobb gazdasági hatalmává vált, amely során több mint 60 millió kínai jutott ki a szegénységből, Kína egy főre jutó GDP-je pedig meghaladta 7 ezer dollárt. Kína néhány évtized alatt végigjárja azt az utat, amelyet a fejlett országok csak több száz év alatt tudtak megtenni. Mindezek jól bizonyítják, hogy a kínai nép egy helyes úton halad előre."

Xi Jinping szintén ebben a beszédében ismertette a kora-újkori Kínában megtapasztalt káosz történetét. Kína több bukás és próba után végül a szocializmust választotta. Xi Jinping a következőket mondta: „Ez a történelmi választás, a nép választása. Olyan, mint ahogyan Bertrand Russel fogalmaz: >>csak a kínaiak ismerik a legjobban saját magukat<<, >>csak az a megoldás lesz hosszú távú megoldás, amelyet ők saját maguk lassan találnak meg<<. A kínai nemzet mindig is fontosnak tartotta a reformot és innovációt. A Kínában bevezetett szocializmus nem könyvbeli szabályokat és tabukat jelenti, hanem a gyakorlatból összegyűjtött tapasztalatokat. A kínai sajátosságú szocialista társadalom a szocialista piac építésére, a demokrata politikára, az élénk kultúrára, a harmonikus társadalom építésére és az egész lakosság gazdagodásának elérésére koncentrál."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China