• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kínai könyvkiállítás nyílt Berlinben a kínai gyerekeknek
2018-11-26 10:50:20
CRI

Olvassunk Sanghajról címmel nyílt könyvkiállítás helyi idő szerint november 24-én Németország fővárosában, Berlinben az ott élő kínai gyerekeknek.

Gao Keqin a sanghaji könyvkiadó hivatal vezetője és az általa vezetett delegáció több mint három ezer féle, összesen tíz ezer kínai könyvet vitt Németországba.

A kiállítás megnyitóján Fu Chunping, a kínai-német nyelvű iskola vezetője, Zhou Anping, Kína német nagykövetségén dolgozó egyik képviselő és Gao Keqin a sanghaji könyvkiadó hivatal vezetője külön-külön mondott beszédet. Azt mindannyian hangsúlyozták, hogy bíznak abban, hogy a Németországban élő kínai gyerekek többet olvasnak majd és jó könyvek kerülnek a kezükbe annak érdekében, hogy a kínai nyelvű könyveken keresztül még jobban megismerjék a kínai kultúrát. A megnyitón a Pekingi Sültkacsa történetét is felolvasták a gyerekeknek a kínai képviselők.

A Németországban élő kínai származású gyerekekhez nem jutnak el könnyen a kínai nyelvű könyvek, ezért a kiállításon résztvevő kínaiak nagyra értékelték a Berlinbe hozott könyveket, az eseményen nagyon kellemes volt a hangulat. Sok szülő a gyerekeivel közösen választott könyveket, elsősorban olyanokat, amelyeket szeretnek és szívesen olvasnának a gyerekek.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China