• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
40 ezer kilométer barátságos látogatás hozta össze a kínai kultúrát a világgal
2018-12-10 16:08:42
CRI

Xi Jinping kínai államelnök Spanyolországban, Argentínában, Panamában és Portugáliában tett hivatalos látogatást november 27. és december 5. között. Ebben az időszakban Buenos Airesben, Argentína fővárosában a G20 csoport vezetőinek 13. csúcstalálkozóján is megjelent. A „nyugtalan nemzetközi helyzetben megvalósult utazásként" emlegetett barátságos látogatás során a kínai államelnököt felesége, Peng Liyuan is elkísérte és még egyszer megmutatta a világnak a varázslatos kínai kultúrát.

A tengerentúli utazás 10 napja alatt az államelnök 4 országba látogatott el, 54 órás repülőút során több mint 40 ezer kilométert tett meg.

A látogatás első napján Spanyolországban szállt le a kínai államelnököt és feleségét szállító repülő.

 

A látogatás utolsó napján a kínai államelnök és felesége Lisszabonból szállt fel, hogy visszatérjenek Pekingbe.

A külföldi sajtó az „elegáns" szót használta legtöbbet, amikor Peng Liyuan megjelenését értékelte.

Az egyik spanyol média még egy régi fényképét is közölt az államelnök felségéről, és azt írta, hogy Peng Liyuan az országa kiváló nagykövete.

A november 27-29. közötti spanyolországi látogatáson is készültek fotók. A csoportos fényképen Letizia Ortiz spanyol királyné is látható. VI. Fülöp spanyol király és felesége Kínában töltötte nászútját.

A spanyol királyné Peng Liyuannal való első találkozásakor is a divatos és elegáns megjelenést dicsérték az internetezők.

A spanyol királyi pár otthonában, azaz a Zarzuela Palotában tartott családi banketten a király pár egy érdekes történetet mesélt el a vendégeinek. A királyi pár két lánya, a két hercegnő kínai nyelvet tanul, és ha nem akarják, hogy a szülők megértsék, miről beszélnek, akkor a két hercegnő kínaiul beszél egymás között.

November 28-án délelőtt Peng Liyuan Letizia spanyol királyné kíséretében a Madrid központjában lévő Spanyol Királyi Színházba látogatott el, ahol megnézték a Turandot opera főpróbáját.

Ezen kívül még a három áriában gyönyörködtek, név szerint a Nessun Dorma, a Non Pian gere Liu, és a Signora Ascolta.

November 30-ától december 2-áig Argentína a látogatás helyszíne.

Egy csoportképen Xi Jinping és Peng Liyuan az argentin elnöki párral szerepel.

Argentínában a figyelem középpontjában a G20 csoport vezetői csúcstalálkozója állt. November 30-án este Xi Jinping és Peng Liyuan a találkozón megjelent delegációk vezetőivel és feleségeivel közösen készített csoportképet. A fényképezés előtt Donald Trump és felesége Xi Jinping és Peng Liyuan előtt járt az amerikai elnök azt mondta, hogy találkozunk holnap! December 1-jén este tartották meg a Xi Jinping és Donald Trump közötti találkozót, amelyet világszerte óriási médiaérdeklődés övezett. Angela Merkel német kancellár is beszélgetett Peng Liyuannel, a német kancellár a csúcstalálkozóról való késésének okairól beszélt a kínai államelnök feleségének.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China