• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kína hozzájárult a párizsi egyezmény végrehajtási tartalmának megszületéséhez
2018-12-17 15:51:11
CRI

Tudósítónk jelentése szerint december 15-én sikeresen befejeződött az ENSZ éghajlatváltozásról szóló konferenciája, amelyen véget értek a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény végrehajtásának konkrét tartalmáról szóló tárgyalások.

Xie Zhenhua, az éghajlatváltozásról szóló tárgyalásokon részt vevő kínai tárgyalócsoport vezetője, egyben az éghajlatváltozás elleni ügyekkel foglalkozó kínai képviselő a konferencia után kifejtette, e konferencia sikere azt mutatja, hogy a többoldalúság győzött, a részt vevő országok képviselői szerint a multilateralista rendszer a leghatékonyabb.

Xi Jinping kínai államelnök a G20-szervezet tagországainak vezetői csúcstalálkozóján már kifejtette, hogy minden ország felelős az emberiség sorsközösségének felépítéséért, és ez a gondolat jellemezte az éghajlatváltozásról szóló konferencián tartott tárgyalásokat is. Xie Zhenhua kínai képviselő több kétoldalú tárgyaláson vett részt, amelyeken a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény konkrét tartalmáról tárgyaltak, emellett több javaslatot is előterjesztett.

Xie Zhenhua kifejtette, hogy a konferencián a kínai delegáció nagy erőfeszítéseket tett és jelentősen hozzájárult a tárgyalások sikeréhez, amit már más országok is nagyra értékeltek.

Jennifer Morgan, a Greenpeace szervezet főigazgatója kifejtette, hogy Kína fontos szerepet játszott a konferencián, több kapcsolatot alakított ki a fejlődő és a fejlett országok között.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China