• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kína a jövőben további nyitást fog végrehajtani
2018-12-21 12:24:13
CRI

Tudósítónk jelentése szerint december 18-án délelőtt Pekingben ünnepséget tartottak a reform és nyitás politika létrehozásának és végrehajtásának 40. évfordulója alkalmából. Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára, kínai államelnök, a Központi Katonai Bizottság elnöke is részt vett az ünnepségen és beszédet is tartott, amelyben kifejtette, hogy Kína tovább fogja bővíteni a nyitását. Ez fontos része a kínai gazdaság jövőbeni magas szintű fejlődésének.

40 évvel ezelőtt a kínai árucikk-kereskedelem a világ 29. helyén állt. 1978 decemberében a Kínai Kommunista Párt úgy döntött, hogy a központi feladat a gazdaság fejlesztése lesz. Kidolgozták a reform és nyitás politikát, majd megkezdték a végrehajtását, ami meghatározó hatóereje lett a kínai gazdaságnak és kereskedelemnek.

Az elmúlt 40 évben Kína különleges gazdasági övezeteket hozott létre, tengerparton, folyóparton és határ mentén fekvő városok egymás után nyíltak meg, ahogyan ezt követően más kínai városok is. Kína ezután csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), kidolgozta az Övezet és Út kezdeményezést, 12 szabadkereskedelmi tesztzónát alakított ki, mindezekkel fogja végrehajtani nyitás politikájának újabb fordulóját.

Ma már Kína a világ legnagyobb kereskedelmi országa, 120 országnak és régiónak a legnagyobb kereskedelmi partnere.

Szakértők szerint az idei évben a kínai vezetők többször kifejtették, hogy Kína tovább mélyíti a nyitás politikáját, és ezen a trenden nem fog változtatni.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China