• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Több együttműködés várható Kína és Olaszország között
2019-04-01 15:14:09
CRI

Xi Jinping kínai államelnök nemrég látogatást tett Olaszországban. Látogatása idején a két ország kormányszintű megállapodásokat írt alá az Övezet és Út kezdeményezés keretében. Az olasz üzletemberek véleménye szerint ez azt mutatja, hogy a kínai–olasz gazdasági és kereskedelmi helyzet jól fejlődik, és reményüket fejezték ki, hogy a jövőben a két fél az Övezet és Út kezdeményezés végrehajtása során még több gazdasági együttműködési lehetőséget találhat.

A kínai Suning Group és az Olasz Külkereskedelmi Egyesület (ITA) március 23-án Rómában együttműködési megállapodást írt alá, amely szerint 2019-ben a kínai cég 150 olasz márkájú terméket fog importálni. Ugyanakkor a két fél még több együttműködést folytat az elkövetkező három évben, hogy segítséget nyújtsanak az olasz kis- és közepes vállalkozások Kínában történő befektetéseinek. A két fél nagyobb erőfeszítéseket tesz, hogy több Kínában készült termék érkezzen Olaszországba.

Az elmúlt években a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi helyzet nem volt kedvező, ennek ellenére a kínai–olasz gazdasági és kereskedelmi együttműködések több jelentős eredményt értek el. 2017-ben és 2018-ban is rekordot döntött a kínai–olasz kereskedelem összege.

Az olasz Triboo cég képviselője kifejtette, hogy több együttműködési lehetőség várható környezetvédelmi területen is. A kínai kormány és emberek napról napra fontosabbnak tartják a környezet védelmét, az olasz cégek pedig élenjáró technológiával rendelkeznek ezen a területen.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China