• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Brit szakértő a Kína és a nyugati országok közötti kapcsolatokról
2019-05-08 10:38:12
CRI

Martin Jacques, kínai ügyekkel foglalkozó neves brit szakértő, az Oxfordi Egyetem kutatója a minap cikket tett közzé, amelyben kifejtette, hogy a nyugati országoknak, főleg az Egyesült Államoknak máshogy kell kommunikálni Kínával. Kína tehetséges ország, ezért újabb együttműködési módot kell tervezni a nyugati országoknak.

Martin Jacques cikkében kifejtette, hogy nagy a különbség Kína és a nyugati országok történelme közt. Kína ugyanis fontosnak tartja a kulturális fejlődést, a nyugati országok pedig a katonai tehetséget tekintik fontosnak.

A kutató azt is hangsúlyozta, hogy Kína jelenleg fontos ország a világban, a gazdaságfejlesztési reformja sikeres, és már jelentős eredményeket ért el. 2030-ig vagy 2035-ig a kínai GDP eléri a világ GDP-jének 30%-át, a kínai gazdaság értéke nagyobb lesz, mint az amerikai és az európai gazdaságoké együttvéve. Emellett Kína fontosnak tartja a fejlődő országokkal meglévő kapcsolatok fejlesztését. Kína fejlődő ország, és jól ismeri a fejlődő országok ügyeit. A kínai kormány által közzétett Övezet és Út kezdeményezés változást fog hozni a kezdeményezés által érintett országoknak is. a kínai jüan napról napra fontosabb ezekben az országokban. Helytelen, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt az Övezet és Út kezdeményezés végrehajtásában. A kínai–amerikai kapcsolatok fejlődése nagyon fontos a világ számára. A kínai gazdaság növekedése és erősödése több kihívást hoz az Egyesült Államoknak, de az amerikai protekcionizmus elhibázott, inkább együtt kell működni Kínával.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China