• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kiron Skinner ne piszkítsa be a civilizációt
2019-05-14 15:45:44
CRI

Kiron Skinner, az amerikai külügyminisztérium politikai tervezési osztályának vezetője a minap megdöbbentő beszédet mondott, amely szerint az Egyesült Államok és Kína közötti konfliktus „egy teljesen más civilizációval és teljesen más gondolattal való küzdelem". Ez a beszéd az Egyesült Államokon belül és a nemzetközi közösségben is nagy megdöbbenést keltett. Sokan úgy vélik, hogy Skinner megdöbbentő kijelentését szenzációhajhászatból mondta, bepiszkította a civilizációt, amivel nemcsak kellemetlen helyzetbe hozta az amerikai politikai és tudományos élet képviselőit, hanem a nemzetközi közösség előtt nevetségessé tette az amerikai külügyminisztériumot is.

Skinner rosszul ismeri az Egyesült Államok politikáját és a kínai–amerikai kapcsolatokat, mivel azt mondta, hogy Kína és az Egyesült Államok közötti civilizációs és ideológiai küzdelemben „az Egyesült Államoknak nem volt tapasztalata". De ez valóban így van? A „szeptember 11-i" esemény után az Egyesült Államok a Közel-Keleten két háborút indított, és a muzulmánok ellen megkülönböztető politikát vezetett be, de soha sem beszélt civilizációs konfliktusról. Az amerikai kormány nagyon pontosan tudja, hogy egyes dolgok csak megtehetők, de ki nem mondhatók. Ha nem így tesz, akkor nem tudja tovább játszani „a világ civilizációjának világító fárosza" szerepét.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China