• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Londonban megkezdődött a 2. Kínai–Brit Gazdasági és Kereskedelmi Fórum
2019-06-27 14:41:22
CRI

Tudósítónk jelentése szerint a Kínai–Brit Kereskedelmi Kamara június 26-án a Kínai Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulója alkalmából Londonban megrendezte a 2. Kínai–Brit Gazdasági és Kereskedelmi Fórumot. A fórumon a kínai és a brit kormány, ipar és kereskedelem képviselői, illetve szakértők, összesen több mint 250-en jelentek meg.

A fórum címe „Nyitás és együttműködések", az esemény célja az, hogy tárgyaljanak a kínai–brit kereskedelmi együttműködések elmélyítéséről.

Liu Xiaoming, Kína londoni nagykövete a fórum ünnepélyes megnyitóján beszédet tartott, amelyben kifejtette, hogy a kínai–brit gazdasági és kereskedelmi fórum fontos eszköz a két ország érintett emberei számára, hiszen a fórumon keresztül eszmecserét folytathatnak és együttműködési lehetőségeket találhatnak. Kína jelenleg a nyitási politikája újabb fordulóját hajtja végre, emellett az Övezet és Út kezdeményezés megvalósítása során a két fél több együttműködést folytathat.

Graham Stuart, a brit külkereskedelmi minisztérium képviselője elmondta, hogy a kínai reform és nyitás politika, illetve az Övezet és Út kezdeményezés végrehajtásával a két fél számára több együttműködésre nyílik lehetőség. A Nagy-Britanniában működő kínai befektetések napról napra fejlődnek, és már eddig is jelentős eredményeket értek el kereskedelmi és befektetési területen.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China