• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Magyarország Európa kutatásfejlesztési központjává válhat – Interjú a HIPA elnökhelyettesével
2016-10-27 15:02:04
CRI
A jelenleg zajló Kínai Külföldi Befektetési Vásáron (China Overseas Investment Fair) Magyarország pekingi nagykövetsége és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is standot állított, és a vásár nyitónapján, október 20-án délelőtt fórumot rendezett Keleti nyitás, kivételes befektetési lehetőségek Magyarországon Kína számára címmel. Papp István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökhelyettese a Kínai Nemzetközi Rádiónak (CRI) adott exkluzív interjújában elmondta, hogy a kínai cégeknek érdemes Magyarországot választaniuk a befektetéseikhez, amit a Huawei és BYD példája is jól mutat. A magyar külgazdasági stratégia alapján pedig Magyarország, részben a kínai együttműködéseknek köszönhetően, Közép-Kelet-Európa vagy akár Európa kutatásfejlesztési központjává válhat.

Riporter: Magyarország az elmúlt években több gazdasági és befektetési rendezvényt tartott Shenzhenben. Úgy tűnik, a kezdeményezés sikeres, hiszen a Huawei vállalat Magyarországon nyitotta meg regionális logisztikai központját, és a BYD, egy másik shenzheni székhelyű kínai cég Komáromban fogja megépíteni elektromos buszokat gyártó üzemét. Miért vonzó célpont Magyarország a kínai cégek számára, és ebben milyen szerepet játszik a HIPA?

Papp István: Először is engedjék meg, hogy nagy köszönetet mondjak mind a Huawei, mind a BYD vezetőinek, amiért Magyarországot választották befektetési célpontnak. Régi jó kapcsolat fűz mind a két vállalathoz bennünket, és reméljük, hogy magyarországi befektetőként elégedettek a korábban meghozott döntéseikkel. És a konkrét kérdésére, hogy miért vonzó Magyarország a külföldi befektetők számára, engedje meg, hogy a következő választ adjam. Először is, Magyarország nagyon sok olyan strukturális reformot hajtott végre az elmúlt években, amelyek az ország versenyképességét jelentős mértékben növelték és növelni fogják a jövőben. Ezek közül néhányat említek meg csak. Először is, földrajzi elhelyezkedésünknél és nagyon-nagyon korszerű és nagy sűrűségű, kiterjedt úthálózatunknál fogva egy ideális helyszín vagyunk gyártási és logisztikai tevékenységeket végző cégek számára. Magyarország a közép-kelet-európai régió közepén van. És ezzel a bizonyos fejlett és korszerű úthálózattal lehetséges az, hogy Budapestről nyolc órán belül teherautó által megtehető sebességgel, tehát 90 kilométer per órás sebességgel nyolc óra alatt tizenkét jelentős európai várost érjenek el. Ez azt jelenti, hogy Budapestről ilyen módon egy százmilliós piac érhető el azon vállaltok számára, akik Budapestre hozzák a logisztikai központjukat. Ez az egyik jelentős előny, amivel a befektetőket várjuk. A másik az adórendszerünk. Egy egyszerű és kiszámítható adórendszerünk van. Személyi jövedelemadó tekintetében 15 százalékos egykulcsos adóval dolgozunk. A társasági adó pedig 500 millió forintos árbevétel alatt 10 százalékos, afölött pedig 19 százalékos. Ez egyébként versenyképes az Európa Unión belül. Szeretném megemlíteni a magas színvonalú egyetemi és felsőoktatási képzést, amelynek köszönhetően nagyon jól kvalifikált, képzett munkaerő kerül a munkaerőpiacra. És természetesen a szakképzési rendszerünk is biztosítja azt, hogy a vállatok számára megfelelő számú és képzettségű dolgozó álljon rendelkezésre Magyarországon. A kormány egyébként elkötelezett a külgazdasági kapcsolatok tekintetében. Ez azt jelenti, hogy nagyon komoly és összetett támogatási rendszerrel dolgozunk. A támogatási rendszerünk sokrétű. A készpénztámogatástól kezdve, az adólevonási lehetőségen át, foglalkoztatási és tréningtámogatásokat biztosítunk azon cégek számára, akik nálunk fektettek be. És fontos tudni azt is, hogy mindig az adott cég üzleti profiljának és elvárásainak megfelelő támogatási rendszert dolgozunk ki, tehát minden esetben testre szabott ajánlattal dolgozunk.

R: Shenzhen mellett más kínai tartományok vagy városok iránt is érdeklődik a HIPA? Esetleg szóba kerülhet Peking és Sanghaj, vagy egy teljesen más jellegű város, például Xiamen? Úgy tudom, hogy szeptemberben Xiamenben nyílt meg egy, a magyar vállalkozások kínai működését támogató intézmény. Xiamen miért fontos a HIPA számára?

PI: Természetesen Xiamen, a magyarországi jelenlét is rendkívüli fontos Magyarország számára. 2016 szeptemberében a CIFIT, vagyis a Kínai Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Kiállítás keretében átadásra került a xiameni magyar-kínai fejlesztési központ, amelynek több fő célja is van. Egyrészt a két ország közötti kulturális kapcsolatokat szeretnénk a központon keresztül erősíteni. Az oktatási területen szeretnénk együttműködést kialakítani, technológiai és üzleti kapcsolatok további fejlesztését is várjuk ettől a központtól. Tehát mindenképpen azt gondoljuk, hogy ez egy olyan példaérdekű kezdeményezés, ami hogyha sikeres, akkor más városokban, más régióban szintén megvalósítható Kínán belül. A magyar-kínai fejlesztési központot egyébként Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó nyitotta meg. És a kínai fél részéről a Kínai Kommunista Párt (KKP) xiameni bizottságának vezetője is részt vett ezen, ami jól mutatja egyébként, hogy a két ország között nemcsak a gazdasági, hanem a magas szintű politikai kapcsolatok is rendkívüli erősek.

R: Mind a mennyiséget, mind a befektetés volumenét tekintve Magyarország évek óta vezető szerepet játszik a régióban. Milyen tervei vannak a HIPA-nak? A gyártás és a telekommunikáció mellett milyen más terület kínálhat lehetőséget a befektetésre? Esetleg az e-kereskedelem vagy a szolgáltatóipar?

PI: Magyarország sok évvel azt a célt tűzte ki magának, hogy váljon Közép-Kelet-Európa gyártási központjává. És ma már azt hiszem, minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez a cél teljesült. Kínai vonatkozása is van természetesen ennek, hiszen Magyarországon realizálódik a kínai külföldi tőkebefektetések 60 százaléka a régión belül, amely egy nagyon jelentős arányt mutat. De Magyarország ma már nem elégedhet meg azzal, hogy gyártási központ. Tovább kell lépnünk, és el kell érni azt, hogy Közép-Kelet-Európa, vagy akár Európa kutatásfejlesztési, innovációs központjává is váljunk. A külgazdasági kapcsolatok fejlesztése ebbe az irányba fejlődik tovább. Ezt nagyon sok eszközzel tudjuk támogatni, természetesen a már előbb említett befektetéstámogatási rendszer ez irányú alakításával is. De úgy is, hogy a kutatásfejlesztési területen magyar, már sikeres, projekteket mutatunk be kínai vállalatok számára, ami lehetővé teszi azt, hogy pénzügyi befektetéseket tegyenek, vagy adott esetben technológiai együttműködésről, technológiai transzferről egyeztessenek magyar partnerekkel. Úgyhogy mindenképpen a külgazdasági stratégiánknak ez fő csapásiránya. És reméljük, hogy rövid időn belül elmondhatjuk azt magukról, hogy Magyarország, részben a kínai együttműködéseknek köszönhetően, Közép-Kelet-Európa vagy akár Európa kutatásfejlesztési központja lett.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China