• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kínai külügyminiszter: Az Övezet és Út új út az országok közös fejlődéséhez és virágzásához
2018-05-20 15:38:42
CRI

Helyi idő szerint május 16-án Wang Yi kínai államtanácsos, kínai külügyminiszter Párizsban tárgyalt Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszterrel, majd a két külügyminiszter együtt találkozott tudósítókkal.

Wang Yi elmondta, hogy az Övezet és Út kezdeményezés Kínából származik, de lehetőségei és eredményei a világé is. Az Övezet és Út kezdeményezés elindítása óta eltelt 5 évben Kína és az érintett országok közötti kereskedelmi forgalom már meghaladta a 4000 milliárd amerikai dollárt, a befektetések összege pedig több mint 60 milliárd amerikai dollár volt. Kína és az Övezet és Út menti 43 ország között megvalósult a közvetlen légi kapcsolat, több mint 7500 kínai–európai vonat közlekedett, 75 tengerentúli kereskedelmi együttműködési terület jött létre, amelyek már több mint 200 ezer munkahelyet teremtettek az országokban. A tények igazolják, hogy az Övezet és Út kezdeményezés megfelel a globalizáció szükségleteinek, és az érintett országok népeinek is valódi előnyöket hozott, fejtette ki Wang Yi.

„Mint tudjuk, egyes európai barátainknak még kétségeik vannak az Övezet és Úttal kapcsolatban. Szeretném itt megerősíteni, hogy az Övezet és Út világos projekt, amelyben közös tárgyalásokat tartunk, közösen építünk és közösen élvezzük az eredményeket, kitartunk a nyitás, az átláthatóság és az inkluzivitás mellett" – fogalmazott Wang Yi kínai államtanácsos, kínai külügyminiszter.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China