• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Utazás Kínában]A kínai-európai szárazföldi és tengeri gyorsvasút kiépítése
2014-12-24 14:38:35
CRI

December 17-én az európai látogatáson tartózkodó Li Keqiang kínai miniszterelnök Belgrádban bejelentette, hogy a kínai fél a magyar, a szerb, a macedón és a görög féllel együtt kiépíti a kínai-európai szárazföldi és tengeri gyorsvasutat, amely délről a görög Pireusz kikötőből északra Budapestig vezet. Emellett a gyorsvasút a macedóniai Szkopjén és a szerbiai Belgrádon is áthalad, vagyis több mint 32 millió ember él a vonzáskörzetében.

Ezzel kapcsolatban Li Keqiang beszélt arról is, hogy a kínai-európai gyorsvasút új utat teremt a kínai áruk Európába történő exportjának és az európai áruk Kínába való belépésének, emellett a gyorsvasút kiépítésének köszönhetően a Kína és Európa közötti út tíz nappal rövidebbé válik, a szállítási költségek is jelentősen csökkennek.

„A jelenlegi bonyolult gazdasági helyzetben még nagyobb erővel kell elősegítenünk a kereskedelem és a befektetések megkönnyítését" – fogalmazott a kínai miniszterelnök.

A kínai-európai szárazföldi és tengeri gyorsvasút a Magyarország és Szerbia közti vasútvonal meghosszabbítása, egyben az érintett országok által a tavalyi bukaresti találkozó alapján elért konkrét eredmények egyike. 2013 novemberében Li Keqiang miniszterelnök részt vett a Bukarestben tartott 2. Kínai-Közép-Európai Csúcstalálkozón. Ennek során Kína, Magyarország és Szerbia bejelentette, hogy együtt építik újjá a magyar-szerb vasútvonalat. Idén Belgrádban a 3. Kínai-Közép-Európai Csúcstalálkozó idején a programot továbbfejlesztették. Az érintett országok vezetői egyetértettek abban, hogy a vasútvonalat meghosszabbítják a görög Pireusz kikötőig, ezzel létrejött a kínai-európai szárazföldi és tengeri gyorsvasút. Nikola Gruevszki macedón miniszterelnök a találkozón kifejtette, hogy a gyorsvasút kiépítése nagy jelentőségű nemcsak a régió, hanem egész Európa és Kína számára is. Fontos szerepet játszik a gazdaság élénkítésében, a közlekedés könnyítésében, valamint a népek közötti cserekapcsolatok elmélyítésében.

„Ma jó napja van a régió országainak és népeinek" – hangzott el a magyar, a szerb és a macedón miniszterelnök sajtóértekezletén.

A kínai-európai gyorsvasút kiépítésének köszönhetően jelentősen emelkedik a régió infrastrukturális létesítményeinek színvonala és javul a közlekedés, ami kedvezően hat a regionális gazdaságra és az európai integritás felgyorsítására.

A kínai-európai gyorsvasút déli kezdőpontja a görög Pireusz kikötő, északon pedig Budapestig tart. Ám ez azt is jelenti, hogy a hagyományos hajóútvonal a Malakkai-szoroson és a Bangladesi-öblön, az Indiai-óceánon, valamint a nyugat-afrikai tengerparton keresztül végre Európába érkezik. Értesülések szerint a gyorsvasút kiépítésének köszönhetően a jövőben Kínától a tengeren szállított áruk legkevesebb 7-11 nappal korábban érkeznek Európába. Emellett a vasút sebessége a jelenlegi 60 km/óráról a jövőben 200 km/órára nő, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben Budapest és Belgrád között a vonatút 2 és fél órára csökken a jelenlegi 8-10 óráról.

A kínai turisták számára a gyorsvasút megépítését követően Közép-Európa is gyönyörű utazási célállomás lesz. A közép-európai hagyományos kultúra és a szép természeti látnivalók biztosan megismertetik a kínaiakat Európa másik arcával.

A fejlett nyugat-európai közlekedési hálózattól eltérően a közép-európai országokban általában elmaradottak az infrastrukturális létesítmények, a vasútvonalak is régiek, ami jelentősen befolyásolja a közlekedés fejlődését. A kínai-európai gyorsvasút kiépítése után az Európába történő utazáshoz új eszközök is rendelkezésre állnak, azaz a repülés mellett a turisták választhatják a tengerjárókat és a vonatot is.

„Az a célunk, hogy két éven belül kiépítsük a gyorsvasutat, ezzel egyidejűleg mihamarabb végrehajtsuk a vízumkönnyítésről szóló együttműködési keretet" – mondta a belgrádi találkozón Li Keqiang kínai miniszterelnök.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China