XVII :Egykori kiválóságok

>>[Régi kínai uralkodók]

Qin Shi-huang

Qin Shi-huang, a Qin-dinasztia első császára volt, az igazi neve Ying Zheng. A Zhou-dinasztia végén a Qin lett a leghatalmasabb fejedelemség és megvolt a képessége, hogy egyesítse a keleti hat fejedelemséget. Amikor Ying Zheng örökölte a trónt, akkor elég fiatal volt, ezért Lü Buwei miniszterelnök vézetése alatt irányította a napi munkát. I. e. 238-ban Ying Zheng teljesen saját kezébe vette az ország napi ügyeit, és felmentte Lü Buweit állásából, helyette kinevezte Wei Liaót és Li Sit. I. e. 236-ban egymás után megsemmisítette a Han, a Wei, a Chu, a Yan és a Zhao fejedelemséget és a hat országot eggyé vonta össze.
Qing Shi-huang i. e. 221-ben végett vetett a független fejedelemségek közötti, a Hadakozó Fejedelemségek korszakára jellemző versengésnek és megalaptotta a kínai történelemben az első, központosított, egyesített, soknemzetiségű hűbéri államot, és uralkodói családját, a Qin-dinasztiát. Ezután egyik dinasztia követette a másikat.
Gazdasági téren folytatotta a mezőgazdaság fejlesztését, nagy lépést tett a feudális birtokrendszer kialakítása és fejjlesztése érdekében. Az egész országban egységes pénzt vezetett be. Qin Shi-huang nagy erővel fejlesztette a vizi és szárazföldi közlekedést, megalapította az úgynevezett Chetonggui rendszert, amely a közlekedési eszközök nyomtávjait egységesítette, valamint Xian Yangtól Yan Qi és Wu Chu területre közutat létesítették, továbbá Xin Yangtól Yun Yangan (ma Shanxi tartomány Zun Hua) kereszül Jiu Yuan (ma a belső-mongóliai Bao Tou) felé egyenes közutat építettek.
A kultúra terén a Qin fejedelemségben használt népszerű írása alapján kidolgozták a Xiao Zhuan típusú írását és az egész országban ezt kezdték használni. I. e. 212-ben elégettette az országban fellelhető könyveket.
Qin Shi-huang uralkodása idején Meng Tian tábornokot a Xiongnuk, vagyis az ázsiai hunok elleni támadásra küldte. Összekötötte a Zhou-dinasztia Qin, Zhao és Yan fejedelemségétaz északi Nagy Fallal.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China