Qingdaóban megnyílt a kínai–német párbeszéd fórumának 2019-es ülése
2019-09-05 13:49:33
CRI

Szeptember 4-én Qingdaóban megkezdődött a kínai–német párbeszéd fórumának 2019-es kétnapos ülése. Wan Gang, a kínai delegáció elnöke, egyben a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület alelnöke és Annette Schavan, a német delegáció elnöke, volt német oktatási és kutatási miniszter együtt jelentek meg az ülésen. A politika, a gazdaság, a tudomány, az oktatás, a technológia és a sajtó Kínából és Németországból érkezett közel 40 képviselője mélyreható párbeszédet és vitafórumot tartott.

Wan Gang a megnyitón kifejtette, hogy jelenleg Kína és Németország is fontos fejlesztési időszakban van, a két országnak a saját jó fejlesztése mellett a világ békéjének, stabilitásának megvédésében és a közös fejlődés terén is felajánlást kell tennie, hogy előmozdítsák a kínai–német átfogó stratégiai partneri kapcsolat magasabb színvonalon történő további fejlesztését.

Schavan kifejtette, hogy az utóbbi években a német–kínai partneri kapcsolatok jól fejlődnek, és reméli, hogy a német–kínai párbeszéd fóruma az új helyzetben további új felajánlásokat tesz a két ország közötti két- és többoldalú cserék és együttműködések területén.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China