Li Keqiang kínai miniszterelnök találkozott az orosz elnökkel
2019-09-19 10:20:41
CRI

A Kínai Médiatársaság jelentése szerint szeptember 18-án délután Li Keqiang kínai miniszterelnök Moszkvában, a Kremlben találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Li Keqiang kínai miniszterelnök először átadta Xi Jinping kínai államelnök üdvözletét Putyin elnöknek, majd elmondta, hogy Kína és Oroszország fontos szomszédos országai egymásnak, az idei év a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok létrehozásának 70. évfordulója. Nemrégiben Kína és Oroszország újkori teljes stratégiai és együttműködési partnerei lett egymásnak.

Li Keqiang látogatása idején részt vett a 24. kínai–orosz miniszterelnöki találkozón, amelyen az orosz miniszterelnökkel a két ország közötti együttműködésekről tárgyalt. A megbeszélés eredményes volt. A kétoldalú kapcsolatok egészséges és stabil fejlődése nemcsak a két országnak és a régiónak fontos, hanem fontos szerepet játszik a világ fejlődésében is. Kína reméli, hogy tovább erősödnek a baráti együttműködések Oroszországgal, közösen védik meg a nemzetközi rendszert és a többoldalú kereskedelmi rendszert is.

A kínai miniszterelnök még rámutatott, hogy még több együttműködési lehetőség várható a két ország között. Kína jelenleg és a jövőben is elmélyíti a nyitást, és reméli, hogy mind a két ország még több lehetőséget teremhet egymás számára.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kifejtette, hogy a Kínával meglévő kapcsolatok fejlődése mindig ország külpolitikájának fontos része. A kétoldalú diplomáciai kapcsolatok kialakulása óta elmúlt 70 évben jelentős eredményeket értek el. Oroszország folyamatosan bővíteni fogja a két ország közötti együttműködéseket.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China