A KKP Központi Bizottsága a népi politikai tanácskozásra vonatkozó munkaülést tartott Pekingben
2019-09-20 18:52:48
CRI
A CCTV News Appjának jelentése szerint szeptember 20-án délelőtt Pekingben tartották a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága népi politikai tanácskozásra vonatkozó munkaülését, vagyis a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (KNPTT) létrehozásának 70. évfordulóját ünneplő konferenciát. Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, kínai államelnök, a KKP KB Katonai Bizottságának elnöke is részt vett az értekezleten, amelyen fontos beszédet tartott.

Xi Jinping beszédében hangsúlyozta, hogy az új időszakban a népi tanácskozási munkák megerősítése és javítása érdekében a kínai sajátosságú szocialista társadalom fenntartását és fejlesztését a nemzet közös politikai gondolatai alapjának kell tekinteni. A „két évszázados cél" megvalósítása érdekében teendő munkákat az ország fő haladási irányának kell tekinteni, a népi politikai gondolat vezető szerepét és a társadalmi összefogást az összes munka középpontjába kell helyezni. Ki kell tartani az összefogás és a demokrácia két fő elve mellett, fel kell emelni a politikai tanácskozási, demokratikus felügyeleti, törvényhozásba és közigazgatásba való részvételi képességét. Ki kell tartani a népi tanácskozási rendszer mellett, jól kell fejleszteni a népi tanácskozási rendszert. A népi tanácskozási mechanizmus vállalja azt a politikai kötelezettséget, hogy végrehajtja a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága által létrehozott döntéseket, valamint a KNPTT feladatait, megvalósítja a határon belüli és kívüli kínaiak tanácsainak és erősségeinek összefogását, hozzájárul az átfogó jóléti társadalom felépítéséhez és az átfogó szocialista, korszerű, erős hatalom kialakítatásához.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China