A kínai tibeti kulturális delegáció Dániában tett látogatást
2019-09-23 10:19:57
CRI

A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint a kínai Államtanács Sajtóirodája által összeállított, Zhang Yun, a kínai Tibeti Tudományos Kutatóközpont kulturális osztályának vezetője általa vezetett kínai tibeti kulturális delegáció szeptember 18-ától 21-éig Dániában tett látogatást. A látogatás során a delegáció tagjai eszmecserét folytattak dán politikusokkal, tudományos szakértőkkel és a helyi kínai származásúakkal a tibeti politikáról, gazdaságról, kultúráról és vallásról. Bemutatták a tibeti történelmet, a kínai központi kormánynak a tibeti ügyekkel kapcsolatos politikáját, továbbá a tibeti gazdasági és társadalmi eredményeket is.

A kínai tibeti kulturális delegáció szerint 1980 óta a kínai központi kormány egymás után hatszor munkaülést készített a tibeti munkákról. Kína folyamatosan támogatást nyújt a tibeti fejlődésnek minden területen, és ennek eredményeképpen az elmúlt 60 évben Tibet sokat változott és jelentős eredményeket ért el. A kínai–dán barátság mindig jól fejlődik, remélik, hogy a tibeti ügyekről is több eszmecserét folytathatnak annak érdekében, hogy jobban megismerjék a tibeti helyzetet.

A találkozón részt vevő dán képviselők szerint Dánia az egyik olyan nyugati ország, amely a legkorábban létesített diplomáciai kapcsolatokat Kínával. Jövőre lesz a 70. évfordulója a diplomáciai kapcsolatok létrehozásának. A dán kormány mindig kitart az „egy Kína" elv mellett, és azt vallja, hogy Tibet Kína része. Örömmel látják, hogy a kínai tibeti kulturális delegáció látogatást tett Dániában és remélik, hogy a jövőben több együttműködést folytathatnak.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China