Xi Jinping gratulált a világkupát nyert kínai női röplabdacsapatnak
2019-09-30 16:34:56
CRI
A kínai női röplabdacsapat nyerte a 2019-es női röplabda-világkupát, és ezzel sikeresen megvédte a címét. Xi Jinping, a KKP Központi Bizottságának főtitkára, kínai államelnök, a Központi Katonai Bizottság elnöke, felhívta a röplabda-válogatottat, melegen gratulált nekik és őszinte köszönetét fejezte ki a kínai női röplabdacsapat minden tagjának és edzőjének.

Xi Jinping rámutatott, hogy a 2019-es női röplabda-világkupán lenyűgöző játékkal, 11-es nyerő sorozattal lettek elsők, sikeresen megvédték a címüket és örömet szereztek az anyaországot és a kínai embereknek. A játék során nem féltek az erős kezektől, merészen harcoltak, stílusosan játszottak, teljes mértékben bemutatva a szolidaritás és a kemény munka szellemét. Mindezért Xi Jinping őszinte köszönetet mondott.

Xi Jinping hangsúlyozta, hogy ebben az évben van az új Kína megalapításának 70. évfordulója. Az új Kína által elért nagy eredmények az egész párt és minden nemzetiségű ember egységét és kemény munkáját jelentik. A sportolók remélhetőleg továbbra is fenntartják a magas erkölcsöt, nem bízzák el magukat és új eredményeket érnek el.

2019. szeptember 14–29. között Japánban került sor a női röplabda-világkupára. A kínai női röplabda-válogatott 11 győzelemmel, vereség nélkül védte meg a címét. 1981-ben, a harmadik női röplabda-világkupán lett Kína először bajnok, majd ragyogó eredményeket ért el „öt egymást követő világkupán". Az elmúlt 38 évben a kínai női röplabda-válogatott kiváló eredményeket ért el a világkupákon, a világbajnokságokon és az olimpiákon, kialakítva a női röplabda-csapatmunka és a kemény munka szellemét.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China