Ünnepi rendezvény Pekingben, Xi Jinping államelnök fontos beszédet tartott
2019-10-01 11:36:35
CRI

A Kínai Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulója alkalmából október 1-jén a pekingi Tian'anmen téren ünnepi rendezvény volt.

Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, kínai államelnök, egyben a Központi Katonai Bizottság elnöke fontos beszédet tartott. Ezt követően nagyszabású katonai felvonulás lesz, amely a kínai hadsereg reformjának elindítása után az első katonai seregszemle.

Az elmúlt 70 évben a kínai gazdaság és társadalom sokat fejlődött, és jelentős eredményeket ért el. Szegény országból mára a világ második legnagyobb gazdasági hatalmává változott Kína.

Xi Jinping kínai államfő október 1-jén, az új Kína kikiáltásának 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen beszédet mondott, amelyben megemlékezett a kínai nemzet függetlenségéért, az ország fellendüléséért és a kínai nép boldogságáért életüket áldozó hősökről. Emellett Xi Jinping még őszinte köszönetét fejezte ki a Kína fejlődését támogató különböző országoknak, Kína barátainak.

A kínai állemelnök kifejtette, hogy a szocialista Kína emelt fővel áll a világ keleti részén, egyetlen erő sem rendítheti meg Kína státuszát, egyetlen erő sem képes megakadályozni a kínai nép és a kínai nemzet fejlődési lépéseit.

Xi rámutatott, hogy a Kínai Népköztársaság megalakulása alaposan megváltoztatta a hajdani Kína nyomorúságos sorsát, amikor még szegénység és hosszas gyengeség jellemezte az országot. A kínai nemzet útra kelt a nagy megújulás megvalósítására. Az elmúlt 70 évben Kína minden etnikai csoportja egy szívvel és egy elmével keményen és kitartóan dolgozott és hatalmas eredményeket értek el, amelyek lenyűgözték a világot.

Xi Jinping, Kína legfelsőbb vezetője hangsúlyozta, hogy Kínának a haladás során továbbra is ragaszkodni kell a „békés egyesülés" és az „egy ország, két rendszer" elvekhez, fenn kell tartani Hongkong és Makaó hosszú távú virágzását és stabilitását, továbbá elő kell mozdítani a Tajvani-tengerszoros két partja közötti kapcsolatok békés fejlődését. Xi Jinping felszólította a kínaiakat, hogy továbbra is küzdjenek az anyaország teljes újraegyesítéséért. Kína mindig kitart a békés fejlődési út mellett, fenntartja a kölcsönösen előnyös nyitási stratégiát, továbbra is hozzájárul a világ országaival kialakítandó emberi sorsközösség megvalósításához.

Xi Jinping még kijelentette, hogy Kína tegnapja szerepel az emberiség nagy évfordulói közt, Kína ma több százmillió ember által teremtődik, a holnap pedig még jobb és szebb lesz.

A Kínai Népköztársaság megalapításának 70. évfordulója alkalmából Xi Jinping felszólította az egész pártot és az egész hadsereget, valamint az összes nemzetiségű kínait, hogy szorosabban fogjanak össze, folytassák a Kínai Népköztársaság megszilárdítását és fejlesztését, folytassák a kétszáz éves célkitűzés elérését, valósítsák meg a kínai nemzet nagy megújulásának álmát.

A díszszemle 59 csoportból állt, amelyekben összesen közel 15 ezren voltak. Emellett több mint 160 repülőgép és 580 harci jármű is felvonult a díszszemlén. Az elmúlt években a mai katonai felvonulás volt a legnagyobb szabású. A katonai parádén az is látható volt, hogy az elmúlt 70 évben mekkora fejlődést ért el a kínai védelmi technológiai ipar, illetve milyen sok változáson ment át a kínai hadsereg.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China