Xi Jinping államelnök beszédet tartott a 2-ik Kínai Nemzetközi Expó megnyitóján
2019-11-05 16:46:29
CRI

November 5-én Sanghajban megkezdődött a 2. Kínai Nemzetközi Importexpó, amelynek megnyitóján Xi Jinping kínai államelnök beszédet tartott „Nyitás és együttműködések, közös sorsunk" címmel.

Tavaly az 1. Kínai Nemzetközi Importexpó idején Xi Jinping államelnök ötpontos kínai közleményt tett közzé a nyitási politikáról, és hárompontos feladatot adott a sanghaji nyitási munkák számára. Xi Jinping ma elmondta, hogy az elmúlt évben mindezt már végrehajtották.

Már hivatalosan megalakult a Sanghaji Szabadkereskedelmi Zóna újabb területe, emellett még hat szabadkereskedelmi zóna jött létre más kínai tartományokban, a Jangce folyó deltavidéke gazdasági terület fejlődése Kína stratégiájaként hivatalosan megindult, a külföldi befektetési törvény jövő év január 1-jén hivatalosan életbe lép, bővítették a nyitást és csökkentették a vámokat.

Xi Jinping kifejtette, hogy tavaly 98 együttműködési megállapodást írtak alá, közülük 23-at már megvalósítottak.

Xi Jinping arra szólított fel, hogy közösen építsenek nyitott és együttműködő világgazdaságot. Jelenleg a globális értékláncot és a globális ellátási láncot intenzíven fejlesztik, „én nálad vagyok, te nálam vagy", a különböző országok gazdasági összeolvadása a trend. Az e folyamat során keletkezett viták és konfliktusok kezelésére a tárgyalás és az együttműködés a helyes választás. Amennyiben az országok egyenlő felekként tekintenek egymásra, megértik egymást, akkor nincsenek megoldhatatlan kérdések.

Xi Jinping elmondta, hogy ki kell tartani a nyitás mellett, el kell mélyíteni az együttműködéseket, „a kéz eltaszítása helyett a kézfogás mellett, a falépítés helyett a falak lebontása mellett" kell kitartani. Határozottan ellenezni kell a protekcionizmust, az egyoldalúságot, folyamatosan csökkenteni kell a kereskedelmi akadályokat, elő kell mozdítani a globális értéklánc és a globális ellátási lánc tökéletesítését, közösen kell kielégíteni a piaci igényeket.

„A világgazdaság fejlődése közben felmerülő gondokat és nehézségeket egyetlen ország sem oldhatja meg egyedül" — nyilatkozta Xi Jinping.

„A különböző országoknak ki kell tartani az emberiséget központba helyező szemlélet mellett, ne törekedjenek arra, hogy a maguk egyedi érdekeit az emberiség érdekei elé helyezzék" — szólított fel a kínai államelnök.

Xi Jinping arról is beszélt, hogy a gazdasági globalizáció a fejlődés során elkerülhetetlen, az érintett feleknek az eddiginél nyitottabb magatartást kell tanúsítaniuk és intézkedéseket kell tenniük azért, hogy együttesen nagyobbá tegyék a globális piacot, konkrétabbá tegyék a globális megosztás szisztémáját, illetve hogy rugalmasabbá tegyék a globális kooperációkat.

Xi Jinping felszólította az országokat, hogy közösen építsék a nyitott és együttműködő, nyitott és innovációs, nyitott és inkluzív világgazdaságot.

A kínai elnök elmondta, hogy az új történelmi kiindulási ponttól Kína nyitása még szélesebbé válik. Kína továbbra is a nyitást tartja alapvető nemzeti stratégiájának, a jövőben is kitart amellett, hogy nyitáson keresztül mozdítja elő a reformot, fejlődést, innovációt, folyamatosan elősegíti a magasabb szintű nyitást.

„Hazánk továbbra is szélesíti a piaci nyitás mértékét. Ilyen nagy a kínai piac, üdvözöljük Önöket, hogy nézzenek itt körül" — jelezte Xi Jinping kínai államelnök, idézve egy, a kínaiak közt népszerű „ilyen nagy a világ, körül szeretném nézni" mondást.

Xi Jinping kijelentette: Kína fokozza a belföldi fogyasztásnak a gazdasági fejlődésben betöltött szerepét, fokozottan építi az eddiginél aktívabb belföldi piacot, ami támaszt jelent a kínai nemzetgazdaság fejlődésének, és ami tágabb teret jelent a világgazdaság bővülésének.

„Kína nagyobb fontosságot tulajdonít az import hatásának, továbbra is csökkenti a vámokat és az intézményes költségeket, újabb innovációs tesztövezeteket épít az import elősegítése céljából, erősíti a különböző országok magas minőségű termékeinek és szolgáltatásainak behozatalát" — hangsúlyozta a kínai államelnök.

Xi Jinping elmondta, hogy közös és kölcsönösen előnyös fejlődési lehetőségeket kell találni, közösen kell megvédeni az ENSZ Alapokmánya és szabályai alapján kialakult nemzetközi rendszert, támogatást kell nyújtani a többoldalú kereskedelmi rendszernek, erőfeszítéseket kell tenni a kereskedelmi és befektetési szabadság fejlődése érdekében.

Xi Jinping hangsúlyozta, hogy végre kell hajtani az ENSZ 2030-as fenntartható fejlődési programját, több támogatást kell nyújtani a legszegényebb országoknak.

Kína folyamatosan tökéletesíti a piaci, a jogi, a nemzetközi üzleti körülményeket, szélesíti a piac területeit a külföldi cégek számára, tovább csökkenti a befektetési negatív listát, tökéletesíti a befektetéseket elősegítő és támogató, valamint adatszolgáltató rendszert. Kína nagyobb erővel építi a tulajdonjog-védelmi jogi rendszerét, nagyobb erővel hajtja végre az érvényes törvényeket, valamint nagyobb erővel fokozza a tulajdonjogra vonatkozó polgári és bűntető törvények végrehajtását, hangsúlyozta Xi Jinping kínai államelnök.

„Mivel Kína a nemzetközi együttműködéseket kezdeményező és a többoldalúságot támogató ország, ezért továbbra is erősíti a többoldalú együttműködéseket" — mondta Xi Jinping kínai államelnök a 2. Kínai Nemzetközi Importexpó megnyitóján.

Xi Jinping kifejezésre juttatta, hogy országa támogatja a szükséges reformokat a Kereskedelmi Világszervezetben, hogy a szervezet nagyobb szerepet töltsön be a nyitás fokozásában és a fejlődés előmozdításában, és hogy fokozódjon a többoldalú kereskedelmi szisztéma tekintélye és hatékonysága — jegyezte meg a kínai államelnök.

Xi Jinping kínai államelnök november 5-én elmondta, hogy Kína továbbra is előmozdítja az „Övezet és Út" nemzetközi együttműködéseket. A „közös vállalkozás, közös építés, közös megosztás" elv alapján, a nyitott, zöld, tiszta elméletet fenntartva igyekszik a magas minőségű, jóléti és fenntartható célokat megvalósítani, így segíti elő az „Övezet és Út" kezdeményezés jó fejlesztését.

Kína már 137 országgal és 30 nemzetközi szervezettel 197 különböző együttműködési dokumentumot írt alá az „Övezet és Út" kezdeményezés keretében.

Xi Jinping hangsúlyozta, hogy több támogatást kapnak a szabadkereskedelmi zónákban megvalósítandó tesztek, felgyorsítják a hainani szabadkereskedelmi kikötő építését. A Peking–Tianjin–Hebei tartomány közös fejlődési program, a Jangce folyó gazdasági övezet, a Jangce folyó deltavidékének gazdasági területe, a Guangdong–Hongkong–Makaó öbölterület gazdasági övezet párhuzamosan fejlődik. Emellett még kidolgozzák a Sárga-folyó ökológiai védelmi és fejlesztési nemzeti stratégiát is.

Xi Jinping kínai államelnök november 5-én Sanghajban, a 2. Kínai Nemzetközi Importexpó megnyitóján ötpontos kínai bejelentést tett közzé a magasabb szintű nyitási politikáról, és kifejtette, bízik abban, hogy a kínai gazdaság fejlődésének jövője még szebb lesz, Kína fejlődése még fontosabb szerepet játszik az emberség fejlődésében. Kína a jövőben még több lehetőséget nyújt a világ országainak piaci, befektetési és növekedési területen, hogy megvalósuljon Kína és a világ országainak közös fejlődése.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China