Görögországban nézhetik is a Xi Jinping gyakori idézetei című műsort
2019-11-09 20:29:37
CRI
November 10-én a CMG (Kínai Média-társaság) által a Xi Jinping gyakori idézetei címmel készített tematikus tévéműsor görög nyelvi változatát a görög Skai Grouphoz tartozó Skai TV a webportálján juttatja adásba. A kínai államelnök görögországi látogatása alkalmából a CMG görög nyelvi honlapján lesz nézhető is ezzel egy időben a műsor.

A Xi Jinping gyakori idézeteiben élethűen mutatkoznak a kínai államelnök felfogása és szemléletei a hagyományos kínai kultúra és államkormányzás vonatkozásában. A műsor a népért szolgálat, az erkölcs kialakítása, a maga kikovácsolása, a családtartás stílusa, a szülők iránti tisztelet és a politikai tisztesség témáiról egyaránt összeszedi és elemzi az államelnök beszédeiben és szövegeiben a klasszikus kínai könyvekből idézett neves citátumait vagy múltkori történeteit.

A tévé műsor, mint a civilizációk kínai-külföldi tükröződésének része, korábban angol, japán, koreai, spanyol és olasz nyelvre variálódott, és kiadásba került globális viszonylatban. A széles körű visszhangot elnyerő műsor ablakot nyitott a világnak Xi Jinping kínai államelnök megközelíthetőségére tekintettel és arra, hogy miként hozza Kínát, mint a világ leghatalmasabb fejlődő országát Xi Jinping az új korszakba.

„A görögök gyakran idézik is az ókori filozófusok beszédeit. Az, hogy társaságunk a kínai államelnök látogatása idején juttatja adásba a műsort, a görög nézőknek az igazi Kína megmutatását tűzi ki célul"—nyilatkozta a CMG tudósítójának Yiannis Adamidis, a Skai Group tévéhíradásért felelős menedzsere.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China