A görög elnök megcáfolta a „civilizációk közti konfliktus" állítását
2019-11-11 20:20:23
CRI
A görögországi látogatáson tartózkodó Xi Jinping kínai államelnök november 11-én tárgyalást folytatott a görög kollégájával Prokopisz Pavlopulosszal. A felek egyöntetűen abba egyeznek, hogy a politikai kölcsönös bizalom megszilárdítása, a reális együttműködések fokozása és a kultúrák közti párbeszédek elősegítése alapján szolgálatot tesznek az emberiség sorközösségének kiépítéséért.

„A kínai-görög jó kapcsolatok az államközi együttműködésen kívül a két civilizáció közti párbeszédet jelképezik"—fogalmazott a tárgyaláson a kínai államelnök.

Javasolta, hogy az egyéb országok számára mind a két ország szolgáljon példájául az államközi kölcsönös bizalomnak és kölcsönösen előnyös együttműködéseknek, a kínai-európai együttműködések reális előmozdításának, a kulturális cseréknek és civilizációk egymástól történő átvételének, illetve a többoldalúság koordinálásának és támogatásának.

Pavlopulosz eltökélt szembeszállását hangsúlyozta az úgynevezett „civilizáció közti konfliktus"-féle állítással. „Kína akár a hagyományos kultúrájával, akár a mai nyitásával, haladásával és fejlettségével erősen viszonozza a „civilizációk közti konfliktus"- és az „erős hatalom biztos fölényesebb hegemóniává válása"-féle állításokat—jegyezte meg a görög elnök.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China