Xi Jinping beszédet mondott a BRICS-országok ipari és kereskedelmi fórumának záróülésén
2019-11-14 12:03:31
CRI

A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint november 13-án a BRICS-országok ipari és kereskedelmi fórum záróülését Brazíliában tartották, amelyen megjelent Xi Jinping kínai államelnök is, és beszédet mondott. A záróülésen még megjelent Jair Bolsonaro brazil elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Narendra Modi indiai miniszterelnök és Matamela Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök is.

Xi Jinping beszédében rámutatott, hogy az utóbbi időkben a világ helyzetében sok új változás történt, amelyekben sok lehetőség van, de a kihívás sem számít kevésnek. A tudományos és technológiai forradalom új fordulója és az ipari reform kinetikus energiája új lehetőséget kínál a termelőerők haladásának és a gazdaság fejlődésének. Ugyanakkor a protekcionizmus és a megfélemlítés támadja a nemzetközi kereskedelmet és befektetéseket, megerősíti a nyomást a világgazdaság csökkenése idején. Ha a vállalatok bíznak a jövőben, akkor a piac is élénk. Xi Jinping annak a reményének adott hangot, hogy az ipari és a kereskedelmi körök a lehetőségeket megragadva kezelik a kihívásokat, további előnyöket fejlesztve aktívan részt előmozdítják a BRICS-országok gazdasági együttműködéseit, aktívan befektetnek a BRICS-országokban, valódi felajánlásokat tesznek a növekedés és a foglalkoztatás bővítése érdekében.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China