Kína visszautasítja az Egyesült Államok Kongresszusának Hongkongot érintő örvényjavaslatát
2019-11-26 16:44:48
CRI

Yang Jiechi, a KKP Központi Bizottságának politikai irodájának tagja és a Központi Külügyi Bizottság hivatalának fővezetője megbeszélést hívott össze azután, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa a napokban közzé tette a „2019. évi hongkongi emberi jogi és demokrácia törvényt" – jelentette a Xinhua hírügynökség.

Yang Jiechi elmondta, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta az úgynevezett „2019. évi hongkongi emberi jogi és demokrácia törvényt", amellyel jelentősen beavatkozott a kínai belső ügyekbe, és súlyosan megsértette a nemzetközi jogot és a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáit.

Yang Jiechi hangsúlyozta, hogy a hongkongi ügyek tisztán Kína belső ügyei, amelyekbe külső erőknek nem szabad beleavatkozniuk. A kínai kormány védi a nemzeti szuverenitást, a biztonságot és a fejlesztési érdekeket. Az „Egy ország, két rendszer" elvének megvalósításában Kína ellenzi a hongkongi ügyekbe beavatkozó külső erőket. Az Egyesült Államok kongresszusának vonatkozó törvényjavaslatai súlyosan megsértették Kína érdekeit, és súlyosan aláássák Hongkong jólétét és stabilitását. Hongkong legfontosabb prioritása az erőszak leállítása és a rend helyreállítása. Kína sürgeti az Egyesült Államokat, hogy ismerje el a helyzetet és haladéktalanul akadályozza meg, hogy a határozat törvényessé váljon, hagyja abba a beavatkozást Hongkong ügyeibe, és hagyja abba a beavatkozást Kína belső ügyeibe. Az Egyesült Államok bármilyen kísérlete arra vonatkozóan, hogy beleavatkozzon a hongkongi ügyekbe és ezzel együtt Kína belső ügyeibe és ezzel akadályozni próbálja Kína fejlődését, nem járhat sikerrel. Hongkong fenntartja a hosszú távú jólétet és stabilitást az anyaország erőteljes támogatásával.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China