Az Egy ország, két rendszer elv Makaó hosszú távú fellendülésének legjobb politikai biztosítása
2019-12-16 16:02:33
CRI
Ebben az évben december 20-án ünneplik Makaó Kínához való visszatérésének 20. évfordulóját. Az elmúlt két évtizedben hatalmas változáson ment keresztül a makaói társadalom. A 33 négyzetkilométernél kisebb területű és 640 ezernél kevesebb lakosságú város gazdagabb és erősebb lett az intenzív nemzetközi versenyben, az egy főre jutó GDP-je pedig a második legjobb az egész világon.

Kínához való visszatérése előtt a makaói gazdaság az egymást követően négy évben gyengélkedett. 1999-ben a makaói GDP 51,8 milliárd makaói pataca volt, míg 2018-ban már a 444 milliárd makaói patacát is meghaladta.

Makaó fellendülése és fejlődése nem valósulhatott volna meg a stabil belső környezet megteremtése nélkül. A Kínai Népköztársaság Makaói Különleges Közigazgatási Régió alaptörvénye a törvény szerinti közigazgatás alapköve. Az elmúlt 20 évben a központi kormány mindig ragaszkodott az Egy ország, két rendszer elvhez, a makaói emberek érdekében a különleges közigazgatási régió kormánya szilárdan támogatta a törvény szerinti közigazgatást.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China