A kiváló kínai cégek a reform és az innováció révén hozzájárulnak a minőségi fejlődéshez
2019-12-30 10:15:57
CRI

Pár nappal ezelőtt Pekingben ünnepélyes légkörben tartották a nem állami gazdasággal foglalkozó kiváló személyeknek az ötödik díjkiosztását, amelyen több mint 100 vállalkozót nagy elismeréssel fogadtak és kitüntettek. A kínai vállalkozók sok éven át bátrak voltak a reformok és az innováció terén, az ipar élénkítésével szolgálták az országot, és megmutatták a kínai sajátosságú szocializmus építőinek hazafiasságát.

1995-ben a BYD kínai autógyártó megalakult a négy kínai elsőszintű város egyikében, a dél-kínai tengerparti Shenzhenben. Ez „A technológia a király, az innováció az alap" fejlesztési filozófiáját tiszteletben tartó cég kizárólag újratölthető akkumulátor gyártásával indult, és mára olyan ismert nemzetközi vállalattá vált, amely főleg az autóipar, a városi vasúti forgalom, az elektronika és az újenergia négy területét foglalja magában. Wang Chuanfu, a BYD alapítója szemében a technológiai innováció tette lehetővé a vállalat növekedését.

„A technológia lehetővé teszi a vállalkozók számára, hogy helyes stratégiát alakítsanak ki. Ezért a BYD úgy véli, hogy a technológia elsősorban a stratégiát, másodszor pedig a termékeket szolgálja. A hagyományos üzemanyagos gépjárművek már száz éve közlekednek, és eddig jelentős változás nem történt. De az energiahiány és a környezetszennyezés miatt nem folytatódhat ez a módszer, és változásnak kell jönnie. Ebben a változásban a technológia száz százalékig elsődleges dolog."

2005-től kezdve Wang Chuanfu cégalapító vezetett egy csoportot az elektromos autókhoz való chipek fejlesztésére. 2008-ban a BYD a világon legelőször mutatta be a tömeggyártású tölthető hibrid járművet, 2010-ben a buszok elektromossá válását javasolta. Jelenleg a BYD négy egymást követő évben a legtöbb újenergiás gépjárművet adta el a világon, a világ 50 országában és régiójában, több mint 200 városban árulja a termékeiket, és a kiváló „Made in China"-t képviseli a cég.

2016-ban a BYD Komáromban építette ki az első európai gyárát, amely 2017 áprilisban kezdett működni. Vajon miért Magyarországot választotta a BYD? Mert „kiváló az elhelyezkedése, jó az üzleti környezet, magas a munkaerő képzettsége, viszonylag alacsonyak a költségek" - hangsúlyozta Yuan Xiaobin, a BYD magyarországi gyárának technikai igazgatója, aki arról is tájékoztatott, hogy a gyár vezetőinek és alkalmazottainak többsége helyi magyar szakember, a gyár 250 dolgozója közül csak 5 kínai.

A múlt év decemberében Salgótarjánban állították forgalomba a BYD magyar gyára, vagyis a BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft. által gyártott első elektromos buszokat, amelyek a város első elektromos buszai voltak. A BYD eddig több mint 650 elektromos buszra kapott megrendelést 12 európai országból, így 20 százalékos piaci részesedéssel bír és szilárd vezető helyen áll az európai elektromos buszok gyártásának piacán.

Az idei évben a BYD bejelentette, hogy 10 darab 12 méter hosszú elektromos buszra kapott megrendelését Magyarországból, a buszokat várhatóan 2020 elején adják át a Tüke Busz Zrt. pécsi üzemeltetőnek, és Pécsett állítják forgalomba, ahol már közlekednek az első elektromos autóbuszok. Jelentések szerint a Komáromban gyártandó 10 busz a BYD legújabb, háromajtós, alacsony padlójú tervezését használja, egy töltéssel akár 300 kilométert is közlekedhet. A 10 autóbusz éves közlekedési távolsága eléri a 900 ezer kilométert, ami a fenti üzemeltető teljes éves üzemi távolságának 10%-át teszi ki. Ezenkívül a BYD egy személyre szabott töltőkészüléket helyez el és egyablakos szolgáltatást nyújt Pécsett. A szerződés aláírásán megjelent Páva Zsolt, Pécs polgármestere is, aki elmondta, hogy Pécs a tömegközlekedés korszerűsítésében és fenntarthatóságában fontos lépést tett, a 10 BYD-busz a tömegközlekedés elektromosságában segítheti a várost.

A zöld fejlesztésnek és az innovációnak köszönhetően a kelet-kínai tengerparti Zhejiang tartományban fekvő Tianneng Group környezetbarát zöld energiás céggé tette a korábbi akkumulátorgyártót. Ennek a magánvállalkozásnak zárt zöld ipari lánca van, amely az „akkumulátorok gyártását, a hulladék akkumulátorok újrahasznosítását, az ólom újrahasznosítását, az akkumulátorok gyártását" tartalmazza. Zhang Tianren, a Tianneng Group igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy a kínai gazdasági fejlődés elválaszthatatlan a magáncégek fejlődésétől, ugyanakkor a magáncégek fejlődését is elősegíti a hatalmas kínai piac és az állami támogatás. Az elmúlt években Kína számos intézkedést tett az adók és a díjak csökkentésére, ezek a kedvező lépések tovább erősítik a magánvállalkozások fejlesztési bizalmát.

„Az adó- és a díjcsökkentés nagy könnyebbséget jelent a magáncégek számára. Ha jól emlékszem, a cégünk adó- és díjcsökkentéseinek összege több mint 80 millió jüant (3,36 milliárd forintot) ért el két éve. Ez nehezen elérhető eredmény. Ez az összeg idén a becslések szerint több mint 200 millió jüan (8,4 milliárd forint). Különösen az áfakulcs csökkentése hoz pénzt az innovációnak, a kutatásnak és a fejlesztésnek."

Zhang Tianren elmondta, hogy felelősségteljes vállalatként arra kell törekedniük, hogy a maguk fejlesztésével párhuzamosan hozzájáruljanak a társadalom fejlődéséhez.

„Hogyan lehet értékelni egy céget? Úgy gondolom, nem csak azzal, hogy mennyi adót fizet, hanem azzal is, hogy mennyi munkalehetőséget teremt meg. Ezért a cégeknek küldetést kell vállalni, több hozzájárulást kell tenni a társadalom érdekében."

A társadalmi hozzájárulás a kiváló kínai magáncégek közös törekvése. Wang Chuanfu, a BYD alapítója és elnöke elmondta, hogy jövőben a BYD továbbra is technológiai innovációt fog használni, kiszolgálja az országot és a társadalmat.

„A BYD neve, Build Your Dreams, vagyis teljesítjük az álmokat. Reméljük, hogy a kis álmunkkal hozzájárulunk a Kína megújításáról szóló nagy álomhoz. A technológiai innováció a BYD alapja, és a jövőben is a technológiai innováció útján teljesítjük a BYD és az ország álmait."

Az Oxford Gazdasági Kutatóintézet beszámolója a Huawei az európai gazdaság iránti befolyásoló képességéről

Közzétette legfrissebb, a Huawei európai gazdaságot befolyásoló képessége című beszámolóját az Oxford Gazdasági Kutatóintézet, amely a Huawei 7. Európai Innováció Napja alkalmából publikálta a dokumentumot. Pete Collings, a beszámoló főszerkesztője úgy vélte, hogy a Huawei mély hatást gyakorol az európai csúcstechnológia kutatására, az illetékes szektorok integrálására, valamint az európai adóbevételre és a foglalkoztatásra.

Európa a Huawei Kínán kívüli második legnagyobb piaca a világban. Az utóbbi években az Európában lebonyolított befektetések növelésének köszönhetően a Huawei egyre fontosabb szerepet játszik az európai gazdaság fejlődésében. Az Oxford Gazdasági Kutatóintézet beszámolójában írnak arról is, hogy 2018-ban a Huawei 14,2 milliárd dollárral járult hozzáaz európai GDP bővüléséhez. Ugyanabban az évben a Huawei összesen 170 ezer munkahelyet teremtett és 5,6 milliárd eurós adót fizetett Európának. Európában Németország a Huawei legnagyobb partnere. Tavaly a kínai óriásvállalat 2,8 milliárd eurós gazdasági nyereséget valósított meg Németországban, emellett 32 ezer munkahelyet hozott létre és 1,2 milliárd euró adót fizetett a helyi kormánynak.

Az idei Huawei Európai Innováció Napja alkalmából megtartott eseményen Xu Wenwei, a Huawei stratégiai kutatóintézetének vezetője úgy nyilatkozott, hogy a jövőben a Huawei a digitális Európa megvalósítására törekszik.

„Egyrészt a Huawei ICT képessége kiegészítheti az európai, különösen a német feldolgozóipar hátrányosságát, másrészt a német feldolgozóipari tapasztalatok tökéletesíthetik a Huawei stratégiáit is. Németország például jó képességekkel rendelkezik a gyáripari gazdálkodás területén, míg a Huawei előnyei többnyire a távközlési technológiában, az IT-ben, és a felhő alapú szolgáltatásokban rejlenek. Szerintem ez egy igazán gyümölcsöző együttműködés lehet."

Xu Wenwei beszélt arról is, hogy a Huawei a jövőben főként három területre koncentrálva bővíti az együttműködéseket az európai partnerekkel: az első, hogy megerősítik az alaptechnológiai együttműködéseket. A második, hogy még szélesebb körben népszerűsítik a digitális megoldások használatát, ezzel elősegítve Európa fenntartható fejlődését. A harmadik, hogy a különböző felekkel együtt alakítják ki az innovatív környezetet.

Ezzel kapcsolatban Xu Wenwei leszögezte, hogy a Huawei fontosnak tartja és támogatja az EU digitális szuverenitását és stratégiáját. A jövőben a Huawei kész az AI és az okos számolási rendszer területén bővíteni a platformokat és erőforrásokat a különböző európai országoknak.

Értesülések szerint jelenleg világszerte a Huaweinek 65 5G-s civil hálózat kiépítéséről van érvényben lévő szerződése, közülük 32-t európai országokkal kötött meg a kínai tech vállalat. Ebből azt láthatjuk, hogy Európa is nagyra értékeli a Huaweit, a Huawei elősegítette az európai technológia és gazdaság fejlődését.

Más hírek szerint az utóbbi napokban mind a 28 eurós tagállam teljesítette véghez vitte vizsgálatát az 5G hálózati biztonságát illetően, ezek egyikében sem került szóba, hogy a Huawei fenyegette volna az európai hálózat biztonságát. Ezzel kapcsolatban a Huawei illetékes felelőse október 9-én a brit Reuters Hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy nagyon örült neki, hogy az EU ígéretét betartva objektívan elemezte a hálózati biztonság kérdését, nem pedig valamelyik ország vagy vállalat ellen. A Huawei felelőse még a Reuterst idézve kifejtette, hogy ha az EU megtiltja a távközlési eszközök vásárlását Kínából, akkor további 55 milliárd euró értékű költséget fagyasztanak be az 5G infrastrukturális létesítmények kiépítésével kapcsolatban.

Elmondható, hogy a Huawei nemcsak élénkítette az európai gazdaságban rejlő hajtóerőt, hanem különleges vállalatkultúrát hozott a helyi társadalomnak.

Lengyelország a Huawei legnagyobb együttműködési partnere Közép-Kelet-Európában. A Huawei 2003-ban lépett be a lengyel piacra, több éves erőfeszítéseinek köszönhetően a Huawei lengyel tevékenységei gyorsan fejlődtek. Maciej Lojek, a kínai-lengyel kereskedelmi szövetség vezetője mondta az alábbiakat:

„Úgy vélem, hogy a kínai vállalatok Lengyelországba történő jutása több üzleti lehetőséget hozott. A Huawei európai befektetésein keresztül azt láttuk, hogy a kínai csúcstechnológia gyorsan fejlődik, amely felülmúlta a nyugat-európai országokét. Örülök annak is, hogy a kínai vállalatok változtattak Kína státuszán a legyelek szemében, és megismertették az ottaniakkal a csúcstechnológiával rendelkező modern Kínát."

Artur Kaminski több mint öt éve dolgozik a Huawei lengyel képviseletében, ő a következőket mondta:

„Szerintem a kínai vállalatnál igazán jó a légkör. A Huawei fontosnak tartja az alkalmazottak képzését. Az elmúlt években többször részt vettem technológiai képzésen. Emellett a Huawei nagyra értékeli a munkacsoportok közötti együttműködést. Azt is fontos megemlíteni, hogy a Huawei alkalmazottainak munkabére magasabb, mint a lengyelek átlagos színvonala. A kollégáim is szeretnének tovább dolgozni a vállalatnál."

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China