Az amerikai légicsapás miatt több veszély leselkedhet az európai országokra
2020-01-08 16:20:03
CRI

A 2020-as újév elején Bagdadban történt amerikai dróntámadás miatt új konfliktus éleződött ki a közel-keleti térségben.

Jelentések szerint január 3-án az Egyesült Államok dróncsapást mért a Bagdad Nemzetközi Repülőtérre, amelyben Kászim Szuleimáni tábornok, az Iráni Forradalmi Gárda vezetője is életét vesztette.

Az kegyetlen volt, hogy egy ország rakétával megölte a másik ország katonai vezetőjét. A brit The Mirror című lap jelentése szerint kegyetlenség egyik országnak megölnie a másik ország katonai vezetőjét, a brit miniszterelnök is hasonló véleményre jutott, amikor meghallotta a hírt.

A II. Világháború óta vannak kisebb-nagyobb konfliktusok a közel-keleti térségben, az Egyesült Államok és más országok beleavatkoznak a közel-keleti országok belügyeibe nemzeti és vallási konfliktusokat okozva ezzel. Háború folyik a térségben és az emberek elvesztik otthonaikat. A menekültek ügye, az iráni atomkérdés, a szíriai kérdés, az ISIS ügye, ezekre figyelnek az európai országok, és ezekre a problémákra megoldásokat próbálnak találni. Az amerikai légicsapás miatt a konfliktusok pedig csak súlyosabbak lesznek.

Az iráni atomkérdéssel kapcsolatos megállapodást nem fogják teljes egészében aláírni, erről a kérdésről már régóta tárgyalnak. Emellett az Irakban állomásozó NATO tagországok képviselőinek élete is veszélyben van. Németország és Nagy-Britannia visszahívja az Irakban állómásozó katonáit és diplomatáit.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China