Tárgyalást folytatott a kínai és a mianmari elnök
2020-01-18 13:03:32
CRI

Kína kész a hagyományos honfitársias barátság fokozásával megnyitni a Mianmarral meglévő kapcsolatinak egy új korszakát – fogalmazott Xi Jinping kínai államelnök január 17-én Naypidawban, amikor Win Myint mianmari hivatalbeli kollégájával tárgyalt.

„Az, hogy az újévben az első hivatalos külföldi utam során Mianmarba látogatok, az a kínai-mianmari honfitársias barátság és a kapcsolatok fejlesztésének szem előtt tartását tükrözi nálam. Abban reménykedem, hogy a látogatással három információt közvetítek. Először a kínai kormány és a kínai nép tántoríthatatlanul támogatja, hogy a mianmari nép nemzete adottságaival megegyező fejlődési útját járja be. Másodszor, a kínai-mianmari átfogó stratégiai együttműködési partnerség szilárd alapra épült, s ennél fogva a kínai-mianmari sorsközösség közös kiépítésének a célja új dinamikát és aktivitást jelent a kapcsolatok továbbfejlődése számára. Harmadszor Kína továbbra is készen áll megerősíteni a reális együttműködését Mianmarral, fel akarja gyorsítani az Övezet és Út kezdeményezés keretében a Mianmarral folytatandó stratégiai együttműködést annak érdekében, hogy minél több eredményben részesüljön a kétoldalú kooperáció, illetve hogy az együttműködésekből minél többet kamatoztasson a két nép is." – jelezte a kínai államelnök.

„Az Övezet és Út keretében a kínai-mianmari gazdasági folyosó, mint a két ország közötti jelentős együttműködési projekt, mindkét nép számára hasznot hozhat és az eddigieknél még több boldogságot jelenthet nekik. Kína a külföldi országokkal folytatott együttműködés keretében nem kényszeríti az érintett országokat, nem is avatkozik bele a belügyeikbe. Csak azt reméljük, hogy minden ország békésen élhet egymással, közös fejlődés valósulhat meg. A sorsközösség kiépítése onnantól kezdődik, hogy a szomszédos országainkkal fenntartjuk a békét, a nyugalmat és elősegítjük a gazdagság fejlődését." – mondta a találkozón Xi Jinping.

Win Myint hangsúlyozta: országa nagyra értékeli Kína szerepeit Mianmar belföldi békefolyamataiban, és megköszöni Kína elnézését és támogatását a Rakhine állam kérdésében. „Hazánk támogatja a Xi Jinping elnök által kezdeményezett emberi sorközösség kiépítését és kész Kínával együtt mindenekelőtt a mianmari-kínai sorsközösség kialakítására törekedni."—hangsúlyozta a vendéglátó ország elnöke.
 

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China