Az újkori „testvériség" három hajtóereje
2020-01-19 15:41:06
CRI
Január 17-én Xi Jinping kínai államelnök Naypyitawban találkozott U Win Myint mianmari elnökkel, és három üzenetet fogalmazott meg.

Idén ünneplik a Kína és Mianmar közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulóját. A kínai államelnök első újévi hivatalos látogatása Mianmarba vezetett, amely tükrözte, hogy kulcsfontosságúnak tekinti a kínai és mianmari testvériséget, illetve a kínai és mianmari kapcsolatok mélyítését. Xi három üzenete új hajtóerővel töltötte meg az újkori kétoldalú kapcsolatokat.

Először, a kínai kormány és a kínai nép szilárdan támogatja a mianmari kormányt és népet, hogy járják a saját országuknak megfelelő utat, és folyamatosan dolgozzanak az ország fejlődésén.

Másodszor, a kínai és mianmari átfogó stratégiai partnerség már mély alappal rendelkezik. A két fél közösen hozzájárul majd a kínai mianmari sorsközösség kialakításához, amely új hajtóerőt és életerőt ad a kétoldalú kapcsolatoknak.

Harmadszor, Kína kész Mianmarral együtt elősegíteni a praktikus együttműködéseket, kész gyorsítani az Övezet és Út kezdeményezés valamint a mianmari fejlődő stratégiák összekapcsolódását, hogy egyre több eredmény születhessen a kétoldalú kölcsönösen előnyös együttműködésekben.

A mianmari elnök kijelentette, hogy Kína önzetlen segítséget adott Mianmar gazdasági és társadalmi fejlődésének. Mianmar betartja az Egy Kína elvet, tiszteletben tartja az Egy ország, két társadalmi rendszer elvet Hongkongban és Makaóban, Kína elválaszthatatlan részének tekinti Taiwant, és kész Kínával kialakítani a mianmari és kínai sorsközösséget.

A kínai és mianmari „testvériség" még több előnyt fog hozni a két ország népének az újkorban, és hozzájárul a régió és világ békéjének fenntartásához, fejlődéséhez.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China