Xi Jinping telefonbeszélgetést folytatott a malajziai miniszterelnökkel
2020-02-14 20:02:21
CRI
Xi Jinping kínai államelnök február 13-án telefonbeszélgetést folytatott Mahathir Bin Mohamad malajziai miniszterelnökkel. A malajziai miniszterelnök akkor javasolta a telefonbeszélgetést, amikor a kínai nép nagy igyekezettel harcol az új típusú koronavírussal, ez megmutatja Malajzia barátságát és támogatását, jegyezte meg Xi a telefonbeszélgetés során. A kínai államelnök hangsúlyozta, hogy a járvány kitörése óta a kínai kormány a legátfogóbb, legszigorúbb és legalapvetőbb védőintézkedéseket vezetett be, illetve pozitív eredményeket ért el. Ez azt mutatja, hogy Kína nemcsak saját népének egészségéért vállal felelősséget, hanem hozzájárul a világ közegészségügyéhez is. Xi elmondta, hogy az intézkedéseket helyeselték az Egészségügyi Világszervezet és a világ országai is, és Kína megköszöni a nemzetközi közösség által nyújtott értékes megértést és a támogatásokat.

A malajziai miniszterelnök sajnálatát és együttérzését fejezte ki a kínai kormánynak és népnek az új típusú koronavírus miatt. Malajzia elismeri Kína nagy igyekezetét és az előrehaladást a járvány elleni küzdelemben. Mint Kína őszinte barátja, a malajziai fél továbbra is kész segítséget nyújtani Kínának, mondta a malajziai miniszterelnök.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China