Xi Jinping kínai államelnök Zhejiang tartományba látogatott
2020-03-30 14:39:54
CRI

Xi Jinping kínai államelnök március 29-én Kína Zhejiang tartományában tett látogatást. Még aznap délután először a Ningbo városban fekvő Zhoushan kikötőbe majd a jármű-model ipari parkba ment.

Jelentések szerint Ningbo város Zhoushan kikötője a világ elsőszámú kikötőjévé fejlődött az elmúlt 11 év alatt, a tavalyi évben például fontos szerepet játszott az Övezet és Út kezdeményezés megvalósításában. Az új típusú korona vírus okozta tüdőgyulladásos járvány kitörése óta hatékony és tudományos szabályokat dolgoztak ki annak érdekében, hogy a kikötőben kevesebb negatív hatás érje a napi munkákat.

A jármű-model ipari parkban több mint 70 féle vállalkozás állomásozik, ezek jobbára külkereskedelemmel foglalkoznak és olyan országokkal állnak kapcsolatban, mint például az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Olaszország és Japán. Az itt működő legtöbb cégnél már újra dolgoznak.

Xi Jinping államelnök kifejtette, hogy az itt folyó munka fontos, ez természetes, de az egészségügyi biztonság még fontosabb, a dolgozóknak nagyon vigyázniuk kell egymásra.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China