Tavaly 780 kínai megyében sikerült felszámolni a szegénységet
2020-05-21 15:39:41
CRI
A CCTV.com honlapja szerint a minap a kínai államtanács nyilvánosságra hozta a 2019. évi kormány munkabeszámolójában rögzített fejlesztési feladatok végrehajtásának eredményét, amely szerint 38 fejlődési indexmutató minden téren megfelelően elérte célját.

A 2019. évi Országos Népi Gyűlés és Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület ülésszaka során a kínai államtanács azt tűzte ki célul, hogy 10 millió falusi lakót emeljenek ki a szegénységből. A kutatás szerint 2019. végéig Kínában összesen több mint 11 millió falusi lakos körében sikeresen megvalósították a programot és felszámolták a szegénységet. 2020. május 17-ig, a programban lévő 832 szegény megye közül már 780 jelentette be azt, hogy a lakosait sikerült kiemelni a szegénységből, életszínvonaluk felülmúlta az országos szegénységi határt, amely azt jelenti, hogy ezeken a területeken sikerült felszámolni a szegénységet.

A kínai kormány 2019. évi munkabeszámolója arra is kitért, hogy egyes krónikus megbetegedést kezelő általános orvoslást felveszik a térítésmentes társadalmi biztosítás listájába. A 2019-ben kiadott gyógyszerek és kezelések listáján 97 fajta új orvoslás szerepel, ugyanakkor egyes gyógyszerek ára 50-60 százalékkal csökkent.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China