• Csak a kínaiak szunyókálnának?
Az amerikai Quora fórumban valaki arról posztolt, hogy Kínában megengedik a munkatársaknak, hogy aludjanak a munkahelyen. A posztot több mint háromezren látták. A kínaiak úgy vélik, hogy a délutáni alvás a mindennapi élet része, amit nehezen értenek meg a külföldiek.
• A folyami rák
A folyami rákról a kínaiaknak egészen más a véleménye, itt ugyanis a legnépszerűbb nyári étel. A szólás szerint Kínában a nyár szimbóluma a folyami rák. Hubei, Jiangsu, Jiangxi és Anhui tartomány a négy legnagyobb folyamirák-tenyésztő központ az országban.
• Liangzhu város régészeti emlékei
Kína ezer évvel ezelőtt civilizációja Pekingben található, a kétezer évvel ezelőtti Xi'anban, az ötezer évvel ezelőtti pedig Hangzhou város Liangzhu területén. A Liangzhu város régészeti emlékeit vették fel hivatalosan a világörökségek listájára.
• Maglev mesterséges szívvel mentenek életet a kínai tudósok
A kínai orvostudomány ezt a Kína által önállóan kifejlesztett mesterséges maglev szívet „kínai szívként" is ismeri, néhány szívelégtelenségben szenvedő beteg már meggyógyult és ismét normális életet élhet ennek az új technológiának köszönhetően.
• A Daliani Természettudományi Múzeum
A múzeumnak több mint 50 ezres gyűjteménye van, ebből 264-et a legmagasabb állami kategóriába soroltak. Ezek között vannak világritkaságnak számító bálnaleletek, kínai folyamidelfin (Lipotes vexillifer), arany piszeorrú majom, hangyászsün, kacsacsőrű emlős, paradicsommadár, kolibrik és a legkorábbi időkből származó állati fosszíliák.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China