Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A disznóhús, ahogy Mao elnök szerette
2011-03-07 15:28:27 CRI
A fogást Kína-szerte úgy hívják: „disznóhús, ahogyan Mao szerette". Mégpedig azért ilyen közismert, mert Mao Zedong volt kínai államfő nagyon szerette és ezért gyakran ette.

Kedves hallgatóink, gondolom, hogy az előzmények miatt már kíváncsiak az ételre magára, és annak főzési módjára. Akkor lássunk is mindjárt hozzá.

Íme a hozzávalók: 750 gramm disznóhús. Figyeljünk arra, hogy olyan disznóhúst válasszunk, amelynek körülbelül a fele legyen zsír, vagyis szalonnás, mert a zsír nélküli hússal nem lesz finom a kész fogás. Tehát hangsúlyozom, hogy félig zsíros disznóhúst vegyünk.

A hús mellett a többi hozzávalók a következők: 10 gramm vöröshagyma, gyömbér és fokhagyma, 4 szem ánizsmag, 10 gramm szárított erős paprika, 5 gramm só, 2 gramm kínai szójaszósz, 3 gramm kristálycukor, 2 gramm erjesztett Doufu-lé és egy kevés kínai rizspálinka. Készítsünk elő egy liter húslevest is.

Először tegyük a disznóhúst egy fazékba, öntsünk rá vizet addig, amíg a víz el nem lepi a húst. Tegyük a fazekat erős tűzre, fedjük le és forraljuk fel.

Közben lereszeljük a gyömbért és szétmorzsoljuk a két szem ánizsmagot, mert hamarosan fel fogjuk használni.

Amikor felforrt a víz a fazékban, zárjuk le a tüzet, vegyük ki a húst, majd hideg vízzel hűtsük le. Ezt követően vágjuk fel a nagyobb darab húst körülbelül 3 centiméteres kockákra, és tegyük azokat egy lapos tányérra. Egyenletesen szórjuk a szétmorzsolt ánizsmagot és a gyömbért a húskockákra, majd a végén egy kevés kristálycukorral hintsük meg. Az egészet a tányéron tartva gőzöljük 10 percig. A hús 80 %-ban megfőtt.

Egy wokban melegítsünk olajat, de ? figyelem - csak körülbelül 60 %-os forróságúra hevítsük, nem jó, ha nagyon forró az olaj. Tegyük bele a meggőzölt húskockákat, majd gyenge lángon süssük addig, amíg a hús színe aranysárgává nem változik. Vegyük ki a húst és csöpögtessük le az olajat róla.

Közben kockázzuk a vöröshagymát apróra.

A sütés után tartsunk fél deci olajat a wokban; tegyük bele először a vöröshagymát, a megmaradt ánizsmagot és a megszárított csípős paprikát. Erős tűzön tartva keverjük össze addig, amíg nem érezzük az erős paprika illatát. Tegyük a wokba a húskockákat és közben folyamatosan kevergessük. Öntsük az előkészített egy liter húslevest, ízesítsük a levet sóval, cukorral, kínai szójaszósszal, az erjesztett Doufu levével, majd öntsünk hozzá egy kevés rizspálinkát. Takaréklángon fedő alatt főzzük az egészet 1 óráig.

Egy óra múlva, amikor a hús teljesen megpuhult, adjuk hozzá a fokhagymát, 5 percig főzzük tovább, hogy ne legyen túl erős a fokhagyma íze.

A tüzet elzárhatjuk, és egy tálban már tálaljuk is Mao elnök kedvenc ételét. Ha szeretné, hogy még tetszetősebb legyen a fogás látványa, a picire aprított metélőhagyma darabjaival szórjuk meg.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China