Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Árnyék és szél után kapdos
2012-02-15 15:08:46 CRI



„Árnyék és szél után kapdos" -- szól a kínai közmondás. A következőkben ennek eredetéről, jelentéséről és az ehhez fűződő mondáról lesz szó. Ez a közmondás „A Han-dinasztia története" című könyvből származik. Ez az alkotás Kína első krónikáskönyve, amely az időszámításunk utáni 25 és 220 között történt történelmi eseményeket jegyzi fel Ban Gu szerkesztésében. A közmondáshoz fűződő monda szerint Chengdi császár (i.e. 51 - 7) több mint 40 éves volt, de még mindig utód nélkül volt. Ebben a helyzetben a császár a természetfölötti erővel rendelkező, lószerű emberek, a Fangshi-k javaslatára buzgón fohászkodott az Istenhez és a szellemekhez abban a reményben, hogy segítséget kaphat tőlük, és végre valahára gyereke születik. Sok olyan embert helyeztek magas beosztásba, és kaptak magas fizetést, akik a császárhoz intézett javaslatukban kiemelték az Istenhez és más szellemekhez, sőt a szörnyekhez való imádkozást és az isteni áldásért való könyörgést. Chengdi császár elfogadta ezeket a javaslatokat, és Changan főváros környékén a Shanglinyuan-palotában nagyszabású ünnepi szertartásokat rendezett, hogy áldást kérjen az Istentől gyermeke születéséhez. Bár minden megtett, semmi sem változott, a császár továbbra is gyermektelen maradt.

A magas beosztásban dolgozó Gu Yong a császárhoz intézett iratában a következőket írta. „Aki ismeri az Ég és a Föld törvényeit, nem alkalmaz mágikus hiedelmeket mások megtévesztésére. Aki ismeri a világmindenség alapját, az tudja, hogy azt nem lehet félrevezetni. Akadnak olyanok, akik fennhangon a spirituális lényekről beszélnek, a babonás szertartások módjait népszerűsítik, mondván, léteznek természetfölötti erővel rendelkező lószerű emberek és léteznek életelixírek, amelyek olyan hosszú életet adnak, mint a Nanshan hegység. (Kínában a Nanshan hegység a hosszú élet szimbóluma.) Szavaik mintha fülbemászó dallamok lennének. Szerintük az, aki hisz nekik, olyan emberré válik, aki képes megfogni az árnyékot és a szelet. Ez pedig lehetetlen" -- mondta.


1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China