Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Nem ismeri fel a nagy embert Tai Shanban
2012-10-24 21:34:34 CRI
 




   

„Nem ismeri fel a nagy embert Tai Shanban" hangzik a kínai közmondás. Az alábbiakban ennek eredetével és jelentésével ismerkedünk meg. A közmondáshoz kapcsolódó monda szerint Lu Ban, a kínai asztalosok atyja (kb. i. e. 507 - kb. i. e. 444) rendkívül ügyes, leleményes mester volt. Azt mondják róla, hogy bár egyfolytában három napig repült az égen az általa fából készített madár, mégsem zuhant le. De bármilyen okos ember volt is, vele is megesett, hogy félreismert valakit. Lu Ban sok tanoncot vett fel, de hogy megőrizze mesteri hitelét, időnként elbocsátott belőlük. Volt nála egy Tai Shan nevű inas, aki igen ügyetlennek látszott. Egy ideig tanult Lu Ban mellett, de mivel szakmailag nem haladt, ezért Lu Ban elbocsátotta Tai Shant. Pár esztendő után egyszer Lu Ban sétálgatott és körülnézett a piacon. Gyönyörű bútorokat látott, amelyek nagyon tetszettek a vevőknek. Lu Ban kíváncsi volt rá, hogy ki készített ilyen csodálatos bútorokat. Egy mellette levő ember megmondta neki: „A te régi inasod, Tai Shan gyártotta ezeket a bútorokat!" Lu Ban elszomorodott. „Noha szemem van, de mégsem ismertem fel Tai Shanban a tehetséget." Ebből a mondából ered a „Nem ismeri fel a nagy embert Tai Shanban" közmondás.

Ez azt fejezi ki, hogy valaki ismeretek hiányában nem látja meg a nagy embert még az éppen mellette álló híres személyben sem. A közmondás azt is jelöli, hogy a felidézője szerényen fejezi ki magát.

 

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China