Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Az ember alaptermészete az érdeket nézi
2013-02-18 10:48:15 CRI
Chun Yukun, Qi fejedelemség ismert magas rangú tisztviselője, humoros, nagy vitatkozó személyiség volt. Tisztsége alatt sűrűn ellátogatott más fejedelemségekbe, amelyekben mindig illendően fogadták. Xunzi emiatt szeretett volna a tanítványa lenni.

Chun Yukun a Xunzivel létrejött találkozó során ezt kérdezte: „Mit kívánsz tanulni tőlem?"

„Szívesen tanulok mindent, amit a Mester tanít. De különösen azt kívánom, hogy a konfucianizmus elveiből tanítson" – válaszolta Xunzi.

Chu Yukun ekkor ezt mondta: „Egy régi jó barátommal, Meng Ce-vel egyszer egy fontos, nehéz kérdésekről vitáztam, és alulmaradtam. Bele is nyugodtam a vereségembe. Sajnos, Meng Ce már elhunyt, különben ajánlhatnám neked."

Ezt követően Xunzi megjegyezte: „Mindig tiszteletben tartottam Meng Ce tanításait. Nagy tehetséggel és széles tudással rendelkezett. De szerintem nem helyes az az elmélete, hogy az emberi természet alapvetően jóindulatú. Úgy vélem, hogy az alapvető emberi természet rossz."

Chun Yukun érdeklődéssel kérdezte, hogy miért.

Xunzi válasza a következő volt: „A világon korábban és ma is az említett jóindulat alatt azt értjük, hogy az ember összhangban van a ceremoniális és a jogi követelményekkel és betartja a közrenddel kapcsolatos előírásokat. A rosszindulat alatt pedig az értendő, hogy az ember megsérti a ceremoniális szabályokat, nem tartja be a közrendet. Ez a jóindulat és a rosszindulat közötti különbség. Hogyan volna lehetséges, hogy az alapvető emberi természet a születéstől kezdve megfelelne a ceremoniális és a jogi követelményeknek, és betartaná a közrendet? Ha így lenne, miért kellenének a ceremoniális és a jogi szabályok, miért kellett és kell elkészíteniük a bölcs uralkodóknak a ceremoniális és a jogi szabályokat? Az ember azért kíván jóindulatú lenni, mert az alaptermészete rosszindulatú. Ahogy a szegény ember gazdagság után vágyik, a csúnya pedig szép akar lenni. Ma az emberek szorgalmasan tanulják a ceremoniális és a jogi ismereteket, mivel azoknak híjával vannak. Az emberi alaptermészet nem jóindulatú, az emberek születésüktől az érdekeik után mennek. A testvérek között is kitörhet küzdelem a vagyonelosztás során akkor, ha alapvető emberi mohóságuktól függnek. Az egyszerű emberek is átengedhetnek másnak vagyonukból és hasznukból, ha a ceremoniális szabályokra tanítják őket. Ebből következik, hogy a vagyon és a haszon után való vágyódás, illetve azok megszerzése alapvető emberi természet.

(Írta/fordította: Liu Jiaqing)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China