Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A magyar főkonzul is tanáccsal látta el Chengdut
2013-03-29 16:57:16 CRI

A Chengdu-i Üzleti Hírlap március 25-i híradása szerint 13 ország Chengduba akkreditált, illetve a várossal foglalkozó diplomatája – köztük a chongqingi magyar főkonzul – tett közös javaslatokat és tanácsokat a város gazdaság-fejlesztési övezetével, valamint a közeljövőben Chengduban tartandó 2013-as Fortune Global Forum szervezetésével kapcsolatban. Hajba Tamás, Magyarország chongqingi főkonzulja ez alkalomból rámutatott, hogy Chengdunak – a város fejlődése érdekében is – nagyobb figyelmet kell fordítania a kelet-közép-európai országokra, hogy kézzelfogható együttműködéseket alakíthasson ki ezekkel az országokkal.

A Nyugat-Kína középső részén elterülő Chengduban tartják a 2013-as Fortune Global Fórumot. A város e nemzetközi gazdasági fórum megrendezésével igyekszik egy igazi nemzetközi metropolisz képét kialakítani magáról a világ előtt. E célból a szervező bizottság – többek között – magyar, amerikai, thaiföldi, német, francia, dél-koreai, pakisztáni, kanadai és dán, a városban állomásozó, illetve azzal foglalkozó diplomatákat kért fel, hogy tanácsaikkal és javaslataikkal segítsék a várost imázsának fejlesztésében.

Hajba Tamás magyar chongqingi főkonzul az ülésen a Magyarország és Chengdu közötti együttműködési lehetőségekről szólva elmondta, hogy „véleményem szerint Chengdunak érdemes Európa középső és keleti részére fordítania figyelmét." Hajba lehetőségként megemlítette, hogy Magyarország egy innovációs központot alakíthatna ki Chengduban, amelynek közvetítésével a magyar csúcstechnikai vállalatok Chengduban is találhatnának együttműködési partnereket. Ugyanakkor a magyar vállalatok Chengduban létesíthetnének logisztikai központot a város kedvező közlekedési adottságait kihasználva, majd Chengduból teríthetnék a magyar termékeket egész Kínában. A következő konkrét lépésként célszerű lenne, hogy az idén Budapesten tartandó Magyar-Kínai Testvérvárosok Találkozóján Chengdu egy számára megfelelő magyar várossal testvérvárosi kapcsolatot tudna kialakítani – mondta Hajba.

Emmanuel Rousseau, a Chengdu-i francia főkonzul az ülésen elmondta, hogy Chengdu a 2013-es Fortune Global Forum megtartásával minden bizonnyal szélesíteni fogja a világgal való együttműködéseinek körét.

Gerold Amelung, a Chengdu-i német főkonzul az ülésen elmondta, hogy idén májusban indul a Frankfurt és Chengdu közötti közvetlen légijárat. Véleménye szerint a közvetlen járat beindításának hatására még több német vállalat fog Chengduban befektetni.

(Írta/fordította: Zhao Zhengyu)

 

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China