A Kua Fu kergeti a Napot (Kua Fu Zhu Ri, angolul: Kua Fu's race with the sun) közmondás eredetét és jelentését mutatjuk be az alábbiakban.

A Hegyek és vizek klasszikusa (Shan Hai Jing; the Classic of Mountains and Rivers) című legendás mű leírja, hogy az ókori Kína északi, kopár vidékein élt egy kuafu-nak nevezett törzs. Vezére, Kua Fu, a föld, a vizek és a hegyek isteneinek leszármazottja volt.

Egyik esztendőben rendkívüli meleg keserítette meg az életet: tűzött a nap, a folyók, tavak kiszáradtak, a virágok elhervadtak, a növények kipusztultak, amit egyre nehezebben viseltek az emberek is.

A szorlt helyzetben Kua Fu törzsvezér egy nap fogta magát, és fülein-kezein egy-egy sárga kígyóval a nap után eredt, hogy elkapja, és arra kényszerítse, hogy az emberek szolgálatában süssön tovább. Számtalan folyón és hegyen vágott át, de már naplemente előtt annyira szomjas lett, hogy a Sárga-folyó és a Weihe folyó összes vizét kiitta, mégsem sikerült eloltania égető szomjúságát. Északnak fordult, egy nagy tó irányába, ám szerencsétlenségére még útközben szomjan halt. Halála előtt elhajította botját, amelyből egy hatalmas őszibarackoskert keletkezett, az emberek pedig az üde, lédús gyümölcsökkel véget vetettek szomjúságuknak.

A közmondás eredeti értelmében azt fejezte ki, hogy az ember erős akarattal törekszik nagy céljainak megvalósítására. Általában azonban inkább akkor használják, ha valaki a képességeit meghaladó feladatot akar teljesíteni.