Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Li Keqiang európai körútja hozzájárul a kínai-európai kapcsolatok fejlődéséhez
2013-06-06 09:45:16 CRI





Az új kínai kormány megalakulását követően Li Keqiang miniszterelnök látogatott el először Európába a kínai vezetők közül. Li Keqiang csupán négy napot töltött Svájcban és Németországban, de a látogatás során létrejött megállapodásokat és az aláírt gyakorlati együttműködési egyezményeket nagy nemzetközi figyelem kísérte. A nemzetközi közösség nagyra értékelte Li Keqiang európai látogatását, hiszen célba értek a kínai-svájci szabadkereskedelmi egyezményről szóló tárgyalások, és az új kínai kormány jelezte, hogy kész felgyorsítani a Németországgal folytatott kapcsolatok fejlesztését.

Svájcba érkezve Li Keqiang helyi tudósítók előtt kijelentette, hogy első útja nem véletlenül vezet Svájcba, hiszen a legfőbb okok között szerepel a kínai-svájci szabadkereskedelmi egyezmény véglegesítésének előmozdítása. Május 24-én Li Keqiang és Ueli Maurer, a svájci Szövetségi Tanács elnöke jelenlétében aláírták a kínai-svájci szabadkereskedelmi tárgyalások befejezéséről szóló memorandumot. Ez azt jelenti, hogy a 2010-ben megkezdett szabadkereskedelmi tárgyalások véget értek, és a közeljövőben hatályba léphet az egyezmény. Az európai országok, valamint a világ húsz legnagyobb gazdasága közül Svájc az első ország, amely szabadkereskedelmi megállapodást köthet Kínával. Feng Zhongping, egy nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kínai kutatóintézet szakértője rádiónknak elmondta, hogy a kínai-svájci szabadkereskedelmi megállapodás nagy jelentősséggel bír a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlődésére nézve.

„Az éppen most aláírt szabadkereskedelmi megállapodás előmozdítja a két ország közötti befektetési és pénzügyi együttműködéseket. Kína Svájc legnagyobb ázsiai gazdasági partnere, a szabadkereskedelmi megállapodásnak köszönhetően pedig leépülhetnek a kétoldalú kereskedelem korlátai."

Feng Zhongping véleménye szerint a kínai-svájci együttműködés elmélyítése annak ellenére is pozitív hatással lesz a kínai-európai kapcsolatok fejlesztésére, hogy Svájc nem uniós ország. A kereskedelmi protekcionizmus még mindig előfordul a világban, a kínai-svájci szabadkereskedelmi megállapodás azonban világosan jelzi, hogy Kína kitart a nyitás politikája mellett, és határozottan ellenzi a protekcionizmust.

Li Keqiang miniszterelnök európai körútján Németország az egyetlen uniós tagország. Az európai országok közül Németország magas szintű kapcsolatokat épített ki Kínával, Németország és Kína között rendszeresek a kormányközi találkozók és szoros a kereskedelmi kapcsolat. Li Keqiang Németországban 17, a környezetvédelemmel, mezőgazdasággal és az autóiparral kapcsolatos együttműködési szerződést írt alá. Meng Hong, a kínai Népi Egyetem Németországot kutató intézetének helyettes vezetője elmondta, hogy ezek az együttműködési megállapodások új területeket érintenek.

„Az egyik új terület a környezetvédelemre és az új típusú energetikára vonatkozik. Ilyen például az elektromos autók gyártása. Ez a technológia nagyon hiányzik Kínában, és környezetvédelmi megfontolásokból Kínának nagyon nagy szüksége lenne rá. Más területeken is tanulhatunk Németországtól, például az idősgondozásban és a banki biztosítások területén."

A kínai kormány előtt álló egyik legnagyobb kihívást az urbanizáció jelenti. A kínai és a német vezetők erről is tárgyaltak. Meng Hong elmondta, hogy jelenleg Kínában a városiasodás csak helyváltoztatást jelent, a rendszer és az emberek gondolkodásmódja azonban nem követi ezt a változást. Németország az urbanizáció terén is mély és széles tapasztalatokkal rendelkezik.

„Németországban a városiasodással párhuzamosan emelték az érintett emberek oktatási színvonalát is. Ezen kívül az urbanizáció folyamatában Németország nagyon figyelt az ésszerű közlekedési és várostervezésre. Kínának tanulnia kell ezekből a tapasztalatokból."

Li Keqiang németországi látogatása során nemcsak az együttműködéseket, hanem a fennálló vitás kérdéseket is szóba hozta. Az utóbbi napokban az Európai Unió dömping és tiltott állami támogatás vizsgálatot indított a kínai gyártású napelemek és vezeték nélküli kommunikációs eszközök importja ügyében. Li Keqiang protekcionistaként jellemezte a lépést, amely egyrészt sérti az érintett kínai iparágak fejlődését, másrészt negatívan befolyásolja az európai cégek és fogyasztók érdekeit is; az ilyen lépések pedig nincsenek összhangban a világgazdaság globalizálódásával. Kína amellett foglal állást, hogy tárgyalások útján rendezzék a kereskedelmi kérdéseket, és következetesen kiáll a szabad és egyszerű kereskedelem és befektetések mellett.

Meng Hong kijelentette, hogy a kereskedelmi protekcionizmus kérdésében Németország és Kína azonos álláspontra jutottak, az ilyen jellegű kérdéseket pedig tárgyalás útján kell megoldani.

„Nemcsak Németország, hanem más uniós tagországok is tiltakoztak az uniós lépés ellen. Amennyiben szankciókat vezetnek be a kínai gyártású napelemek ellen, az az érintett európai iparnak is veszteséget fog okozni."

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China