Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Az idegenforgalom fejlődése egy tibeti faluban
2011-08-01 10:32:28 CRI
Tibet székhelyétől, Lhászától 7 kilométerre fekszik Duodi falu, itt építették fel Tibet első erőművét és pénzverdéjét. De az ilyen jellegű helyen lassan fejlődik az idegenforgalom. 2010-ben a falu összes gazdasági bevétele csak 86 millió jüan volt, az egy főre jutó jövedelem pedig 6362 jüan.

A helyzet azonban kezd javulni azóta, hogy a Lhászai Idegenforgalmi Hivatal munkacsoportot küldött a faluba.

A hivatal helyettes vezetője, aki egyben a munkacsoport vezetője is, elmondta, hogy régen a helybeliek főleg kőbányák feltárásával foglakoztak, de a környezetvédelem és a biztonság érdekében az idei évtől megtiltották a bányafeltárásokat. A munkacsoport megérkezése után fedezték fel, hogy nagy lehetőségek rejlenek a helyi turizmusban. Így vette kezdetét az idegenforgalmi infrastruktúra kiépítése, mesélte.

Xi Lifeng, Duodi falu pártbizottságának elnöke elmondta, hogy a faluban nem jók a körülmények az állattenyésztéshez, mert folyó köti össze a falvat Lhászával, és az esetleges vízszennyezés Lhászára is hatással lenne.

Jelenleg a munkacsoport szervezésével 1 millió jüant fordítanak egy nagy parkolóhely és a falu első közvécéjének megépítésére.

A falu idősei azt mesélik, hogy a település volt Wencheng hercegnő egyik állomása, amikor Tibetbe költözött. Wen Cheng hercegnő a Tang-dinasztia korában élt, és Li Shimin császár lánya volt. 640-ben Li Shimin elfogadta Szongce Gambo tibeti király kérését, és úgy határozott, hogy leányát, Wencheng hercegnőt feleségül adja Szongce Gambo királyhoz. Wen Cheng hercegnő házasságával szorosabbra fűzte a Tang-dianasztia és Tibet közötti kapcsolatokat. Emellett ezerfős kíséretének tibeti letelepedése nagymértékben elősegítette a tibeti gazdaság fejlődését, hiszen meghonosították ott a Tang-dinasztia korszerű mezőgazdasági technológiáját, állattartási eljárásait és kézműiparát. Útközben Duodi faluban Wencheng hercegnő kíséretével együtt személyesen tanította a helyibelieket a gabonafélék és a repce termesztésére a császár által ajándékozott magok felhasználásával.

Wang Pin, a Lhászai Idegenforgalmi Hivatal másik helyettes vezetője elmondta, hogy nemcsak az infrastruktúra kiépítésével foglalkoznak, hanem az idegenforgalom népszerűsítése érdekében Wencheng hercegnő történetére is építenek.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China